... a próba, amelyet ihletett drámaként, mesterien megfogalmazott elbeszélésben olvasunk Ábrahámról (1Móz 22,1–14). Méltán nevezik őt a hívők atyjának és a hit hősének mások között: "Hit által ajánlotta fel Ábrahám Izsákot, amikor Isten próbára tette, és egyszülött fiát vitte áldozatul az, aki az ígéreteket kapta." (Zsid 11,17)

Volt bátorsága és szíve korábban másokért alkudozni Istennel, hogy ne pusztítsa el az igazakat a bűnösökkel együtt (IMóz 18,22–33). Akkor Izsák még csak ígéret volt. Isten szövetséget kötött vele és megígérte, hogy fia lesz. Sokat kellett várni, amíg az ígéret végre beteljesült és megszületett. Nem minden indult úgy, ahogyan kellett volna, de Isten jóra fordította. Izsák már jár, gondolkozik, kérdez, de engedelmesen megy az apjával áldozatot bemutatni. Mert egy elképesztő fordulattal Isten visszakéri.

Ábrahám most nem alkudozik. Amikor Háránból elindult, mert Isten elhívta őt, az őseitől, a múltjától, egész korábbi életétől kellett egészen elszakadnia. Most azonban a jövőtől, a reménységtől, élete értelmétől, Isten ígéretének valóságától kell örökre búcsút vennie. Ez a halál. A megsemmisülés. Föladni azt, akit Isten azért ígért, mert egy népet tervezett, szövetséget, lemondani az áldásról, amelyet neki kellene továbbvinnie a népek között. Képtelenség, hogy mindez törölve... Miféle játékszer ő és a fia a Mindenható kezében? Regények, versek, festmények, filozófiák, bibliai értelmezések, igehirdetések születtek erről a történetről. Mindenki próbálja megfejteni az értelmét.

Egy bizonyos. Két különböző istennév szerepel a héber elbeszélésben, ami arra utalhat, hogy itt két hagyomány szövődött össze hasonlóan a teremtés elbeszéléséhez és az őstörténetekhez (1Móz 1–11 fejezet). Mindkét hagyományt megőrizte és írásba rögzítette a könyv, noha különböznek egymástól. Az első mondatban az Elohim név jelenti Istent, aki próbára teszi Ábrahámot, a végén azonban a Jahve istennév szerepel, aki megmenti apát és fiát a végzetes mozdulattól.

Mert ,kiáltott neki az Úr angyala az égből [...] Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt" (11–12). Ez nem csupán nyelvi érdekesség, hanem magyarázat is. A primitív vallásosságban szokás volt az elsőszülött gyermek feláldozása az isteneknek, a kánaáni népek körében is mutattak be ilyen borzalmas áldozatot (5Móz 12,31; Bír 11,30.40; 1Kir 3,27). Úgy vélhették, hogy ezt kívánja az istenük. Ennek az elbeszélésnek viszont éppen az a célja, hogy elmondja, az egy igaz Isten, a Teremtő és a Gondviselő más, mint a pogányok istenei,

Ő engedelmességet kér, nem emberáldozatot.