A samaritánus kifejezés az észak-izráeli Samária városát körülvevő tartomány görög elnevezéséből ered. A hellenisztikus és a római korban az itt lakókat hívták samaritánusoknak. Egy idő után ugyanezt a megjelölést használták azon Jahve-hívők csoportjára is, akik többé-kevésbé ebben a térségben éltek, és a Garizím hegyén építették ki vallási központjukat, Sikem ősi városának közelében. A rövid definíció után illene tisztázni, hogy etnikai vagy vallási csoportról beszélünk-e.

A válasz talán úgy a legpontosabb, hogy egyszerre mindkettőről. Izráel és Júdea jahvista királyságai, amelyek az egységes dávidi állam felbomlását követően jöttek létre, kialakították a saját kultuszközpontjaikat, előbbi Bétel és Dán városában, utóbbi pedig Jeruzsálemben. Mindez kissé eltérő vallásgyakorlatot eredményezett, amelyet a Kr. e. 722-ben bekövetkező asszír hódítás kezdett el, ha lassan is, távolítani egymástól. Szargon asszír király elfoglalta Samáriát, Izráel királysága pedig ezzel megszűnt létezni.

A zsidó lakosság nagy részét elhurcolták, helyettük pedig idegeneket telepítettek be a birodalom különböző szegleteiből. „…felvonult Asszíria királya az egész ország ellen, felvonult Samária ellen, és ostromolta három évig. Hóséa uralkodásának kilencedik évében elfoglalta Asszíria királya Samáriát, Izráelt pedig fogságba hurcolta Asszíriába, és letelepítette őket Halahban és a Hábórnál, Gózán folyójánál meg a médek városaiban.” (2Kir 17,5–6)

A Szentírás tanúsága szerint az Izráel területére érkezőket, mivel nem félték az Istent, oroszlánok öldösték. Az uralkodóhoz fordultak, hogy küldje el hozzájuk Isten egy emberét, akitől megtanulhatják a helyes istentiszteletet. A király ezt meg is tette, küldött egy papot, aki Bételben kezdett szolgálni egy korábbi szentélyben, a betelepülő nép pedig az ott maradtakkal együtt tisztelni kezdte Jahvét (2Kir 17,24–28).

Elképzelhető, hogy hozott vallási szokásaik keveredtek új hitükkel (2Kir 17,29–33), erre utaló nyomokat azonban csak a tengerpart mentén találtak a régészek. Mindenesetre Jahve tisztelete volt meghatározó, a Garizím hegyének szakrális szerepe pedig egyre fontosabbá vált Samáriában.