Hogyan ismerkedett meg Istennel?

Keresztyén családban, szüleim esti áhítataival nőttem fel. Nem csak otthon igyekeztek hitben nevelni, közösségi alkalmakra is magukkal vittek. Hét-nyolc éves koromban részt vettem egy nagymamám tartotta gyermekevangelizáción. Talán itt értettem meg először, hogy én is megváltásra szoruló vagyok, de Jézus éppen az ilyen bűnösökért halt meg a kereszten. Örömmel fogadtam, de még hosszú út vezetett ahhoz, hogy ez az életemen is megmutatkozzon. Debrecenben a kistemplomi, majd a csapókerti gyülekezetbe jártunk, utóbbiban konfirmáltam. Élveztem a felkészítőt, mert bővíthettem a hitről szóló ismereteimet. Ekkor kezdtem el rendszeresen Bibliát tanulmányozni, azóta már többször is végigolvastam. A gimnáziumban kiváló biológiatanár, Uherkovich Zoltán tanított, mások mellett neki köszönhetem, hogy felvettek az orvosi egyetemre. Szabadidejét ránk áldozva foglalkozott velünk, emellett Krisztusról tett bizonyságot mind szavaival, mind életével.

Voltak meghatározó pillanatok a hitbeli növekedésében?

Igen, több csendesnapon, táborban is épült a hitem, ahol nálam tapasztaltabb és nagyobb tudású emberek segítségével lépegettem előre. Mérföldkő volt a Biblia Szövetség legendás kenutáborainak egyike, ahol Sipos Előd Zoltán dombóvári lelkipásztor a farizeus és a vámszedő példázatáról prédikált. Utóbbi a mellét verve kiáltott irgalomért Istenhez, majd megigazulva ment haza. Ekkor értettem meg igazán, hogy „mindaz, aki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül”.

Minden kétséget eloszlatott ez a felismerés?

Nem teljesen. Sokáig vívódtam az eleve elrendelés kérdéskörével. Felmerült bennem, hogy nem vagyok kiválasztva, így hiábavaló a hitem. Végül akkor nyugodtam meg, mikor világossá vált számomra a János 6,37 (amely a kedvenc Igémmé is vált): „Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el...” Kirajzolódott bennem, hogy csak az keresi Krisztusnál a bűnbocsánatot, akit Isten már előbb szeretett, így biztosak lehetünk abban, hogy bocsánatot is nyerünk tőle. Az engedelmességet sokáig másodlagos dolognak tartottam, míg rá nem döbbentem, hogy a hit cselekedetek nélkül halott. Isten gyermekeként nem élhetek akárhogy. És ez nem megszegényíti életemet, hanem a földi boldogságom kulcsa.

A szobám falán lóg a 112. zsoltár első verse: „Boldog ember az, aki az Urat féli, sok örömöt talál parancsolataiban.” Igazán a Szentírás tanulmányozása ad tartós örömöt és valódi szabadságot. Jézus ezt így fogalmazta meg: „Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.” A Megváltó tényleg bármiből képes megszabadítani. Krisztusért képesek leszünk a bűnre nemet is mondani. Bízom abban, hogy aki elkezdte bennem a jó munkát, elvégzi azt a Krisztus Jézus napjára.

Megosztaná az egyik olyan élményét, amikor megtapasztalta Isten közbenjárását?

Az ötödévemet Erasmus-ösztöndíjjal a németországi Freiburgban tölthettem. A covid sok fennakadást okozott, mindenki az otthonába kényszerült, én viszont beteghordóként engedéllyel járhattam a várost. A bizonytalanságok ellenére tetszett a munkakör szervezettsége, mellette pedig a nyelvet is gyakorolhattam. Fizikai aktivitásból sem volt hiány, naponta húsz-huszonöt kilométert gyalogoltam a klinikatelepen. Az online oktatásnak köszönhetően jóval több tárgyat tudtam teljesíteni, mint ha személyesen kellett volna bejárnom. Így a szörnyű járvány ellenére nem kellett évet ismételnem, és a vártnál hamarabb tudtam befejezni tanulmányaimat. Megtapasztaltam annak az igazságát, hogy „akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott”.