Nem a zárás, hanem egy kezdet
A fesztivál zárónapja – július 19.
A zánkai Csillagpont fesztivál szombati zárónapján úrvacsorás istentisztelettel vettek búcsút egymástól a résztvevők – és talán nem is annyira egymástól, mint inkább a hét zajától, a nyüzsgés örömétől, hogy elcsendesedve vigyék tovább mindazt, amit itt kaptak. A több mint háromezer tagú közösség utolsó közös alkalmán egyszerre volt jelen a hála, a megérintettség és a Krisztussal való találkozás csendes öröme. A lelki útravalót Mikló István Boldizsár nagyszalontai lelkipásztor hirdette, az úrvacsora liturgiájában Petkes Piroska debreceni egyetemi lelkész szolgált.
– Mennyei jó Atyánk, itt állunk előtted, kicsit csapzottan, kicsit fáradtan, melegünk van, de a szívünk vágyik rád – ezzel a megszólítással indult az igehirdetés, amely a 27. zsoltár hullámzó hangulatát idézve adott hangot annak a tapasztalatnak, amelyet sokan maguk is átéltek a héten: a lelkünk egyszerre tud fellélegezni és háborogni, de Isten jelenléte tartós tájékozódási pont marad.
– Az Úr nem a körülményeimet változtatja meg, hanem engem állít helyre – fogalmazott Mikló István Boldizsár. Arra hívta a jelenlévőket, hogy bátran mondják ki vele együtt: „Szívemben hallom, azt mondod: az Én arcomat keressétek – a te arcodat keresem, Uram.”
Az istentisztelet második felében, Petkes Piroska vezetésével, az úrvacsorai közösségbe kapcsolódhattak be a résztvevők. A lelkipásztor emlékeztetett: az Úr asztala nem a tökéletesek jutalma, hanem a keresők ajándéka.
– Ez az a hely, ahol nemcsak mi gyönyörködünk Istenben, hanem ő is bennünk – hangzott el. A kenyér és a bor jegyeiben egyszerre volt jelen a múlt emlékezése és a jelen hívása. – A bűneink nem választhatnak el többé Istentől – hangsúlyozta Petkes Piroska –, és amikor az asztalhoz járulunk, nem szimbólumhoz közeledünk, hanem Valakihez, aki szeretetével hordoz minket, akkor is, amikor már a saját erőnk elfogy.
A nagyszínpad előtti téren több terített asztalnál várták az úrvacsorázókat, akik a tűző nap ellenére is szép rendben járultak Krisztus asztalához. A békeköszöntés után mindenki egyenként részesülhetett személyes áldásban, majd a záróének közös éneklésével ért véget az istentisztelet.
Az alkalom végén bemutatott összefoglaló videó nemcsak a hét eseményeit idézte fel, hanem annak üzenetét is megfogalmazta: fellélegeztünk, és megerősödtünk.
– Jó volt fellélegezni – mondta Steinbach József, a Zsinat lelkészi elnöke. – Megújult bennünk a hit, a reménység és a szeretet. Mező István Mózes, a Zsinati Hivatal vezetője a közösség megtartó erejét hangsúlyozta: – Nem vagytok egyedül! Ez a háromezer-ötszáz tagú közösség ezt bizonyítja.
A fiatalok tanúságtétele is erről szólt: a Zánkán töltött napokban sokan élték át, hogy a másik mosolya Krisztus jelenlétét tükrözheti – és ők is tükrözhetik vissza ezt a mosolyt másoknak. Az útravaló így nemcsak egy záróistentiszteleten elhangzott mondat, hanem életre váltandó ima lett: „A te arcodat keresem, Uram.”
