Egy híres középkori aforizma szerint olyanok vagyunk, mint a törpék, akik óriások vállán állnak, s így nem a magas termetünknek vagy az éles szemünknek köszönhetően látunk messzebbre náluk, hanem azért, mert a vállukon állva mi magasabban vagyunk, mint ők.

Umberto Eco, a kilenc éve elhunyt zseniális olasz gondolkodó, író szerint keletkezése idején azért vált népszerűvé ez az aforizma, mert az egymás után következő nemzedékek konfliktusát forradalmi felfordulás, illetve erőszak nélkül segített feloldani. Vagyis a fiatalok belátták, hogy akkor látnak, illetve jutnak messzebb, ha elődeik tudását, értékeit, szokásait, kultúráját nem elvetik, hanem elsajátítják, megbecsülik és továbbfejlesztik.

Emlékszem, milyen megvilágosító hatással volt rám jó három évtizede, amikor először olvastam Konrad Lorenz A civilizált emberiség nyolc halálos bűne című könyvét. A Nobel-díjas osztrák biológus az egyik legnagyobb veszélynek a tradíciók lerombolását nevezte. Ő már fél évszázada úgy látta, hogy elértünk egy olyan kritikus pontot, amikor a fiatal generációnak nemcsak nem sikerül azonosulnia az idősebbel, de kulturális értelemben sem képes megérteni.

A lázadó ifjúság az előző generáció(k) tudásának, hagyományainak, kulturális javainak zömét ósdinak, értéktelennek, érvénytelennek tekinti, és az időseket idegen, rivális, sőt gyakran ellenséges „látszatfajként” kezdi kezelni, szólt a sokkoló diagnózis. Lorenz után már jó néhányan rámutattak arra, hogy posztmodern, zűrzavaros, rohanó, lélektelen-érzéketlen világunkban a fiatalok egyre kevésbé képesek, sőt már nem is igen akarnak szóba állni, szót érteni az idősekkel. Pedig ha egy társadalomban megszakad a kommunikáció és vele együtt a tudás, a kulturális és erkölcsi értékek, hagyományok generációk közötti – oktatás, nevelés, beszélgetés, példamutatás útján történő – átadásának folyamata, az egyre súlyosabb társadalmi zavarokhoz, konfliktusokhoz vezet.