Újra Galileában találjuk Jézust, ahol sok beteg megy hozzá, és akik megérintetik őt, vagy akiket ő érint meg, azok meggyógyulnak. Márk az esetek közül kiemel egyet, amikor a gyógyulás reményében egy süketnémát visznek hozzá, hogy tegye rá a kezét. Látványos lehetne, de Jézus félrevonul a beteggel. Nemcsak érinti, hanem belenyúl a fülébe, nyelvére pedig saját nyálát keni. Ezekben a sajátos, az intimitás határát súroló mozdulatokban mégis Jézus mély együttérzése, megindultsága, gyöngéd szeretete nyilvánul meg. Tekintetével az ég felé fordul, és ezzel talán a süketnéma szemét és szívét is felfelé irányítja, hiszen „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása.” (Jak 1,17) A fohász meghallgatásra talál, Jézus szava az Atya szavát visszhangozza: „Nyílj meg!” – erre kitágul a látás, hallani kezd a fül, és lehullnak a nyelv bilincsei. Urunk, segíts felemelni a tekintetünket, hadd lássuk mindazt a jót, amit Jézusban értünk cselekedtél! Add, hogy meghalljuk, ha szólsz, és te adj a szánkba bizonyságtevő szavakat!

1Móz 30,1–24

RÉ 184

Jézust továbbra is „külföldön” találjuk, a Tízváros közelében, amely vegyes népességű vidék volt. Nagy tömeg keresi a társaságát, ahogy korábban a Genezáreti-tónál élők is. Mindkét esetben tanítványai közreműködésével ad a sokaságnak enni, ott több mint ötezer, itt négyezer férfinak és családjuknak. Az utóbbiak viszont nem egy napot hallgatják csupán, hanem már három napja vannak vele. Gondoljuk el, mekkora lelki éhség, egzisztenciális szükség hajthatta őket oda, és milyen szeretet és erősugárzás tarthatta őket ott! Háromnapos intenzív, minősített lelki „Mesterkurzus” zajlik. Jézus vezetésével igehallgatásban, önvizsgálatban, bűnvallásban, az Atyával és a Fiúval való imádságos beszélgetésben telik az idő, a Szentlélek közösségében! Hatalmas adag lelki-szellemi táplálékhoz jutva szinte észre sem veszik, hogy éhesek. Igazi „böjtölés” közben repülnek el az órák. Amikor lezárulnak a „csendesnapok”, és hálás, örömteli, testvéri a légkör, Jézusnak megesik a szíve a sokaságon. Nem bocsáthatja el őket éhen (nésztisz = éhes, böjtölő), hiszen három napig kitartottak mellette. Annyi áldott „lelki kenyér” vétele után véget vet a böjtölésnek, kezébe veszi a kenyereket, hálákat adva megtöri, és a tanítványoknak nyújtja, ők pedig továbbadják. „Megtöretett a teste, / Kiontatott a vére.” (Ady) Keressük és éljünk mi is a feltöltekezés alkalmaival ezen a nyáron!

1Móz 30,25–43

RÉ 745

Az online térben lefagy a kommunikáció, ha nincs jel. Jelek irányítják az életünket, hiányukban elbizonytalanodik az ember. Az Ószövetség népét a pusztában, honfoglalásban is jelekben vezette Isten, ami abban segítette őket, hogy rá merjék bízni magukat az Úr vezetésére. Jézus mégis visszautasítja az írástudók jelkérését. Jahve sokszor és sokféleképpen szólt, mégsem hittek. Bármit látnak, hatalmukat féltve, képmutató módon úgyis kiforgatnák, mert ha Jézus valóban Isten, aki közöttük jár, akkor meg kellene változniuk. Ezt nem akarják. Ettől a hamis „kovásztól” óvja tanítványait Jézus, mert az ő értetlenségüktől is mélységesen elszomorodik. „Még mindig keményszívűek vagytok? Van szemetek, mégsem láttok?” Nem adatott más jel, csak a megfeszített és feltámadott Krisztus. Ő nemcsak utal rá, hanem benne maga Isten van jelen, ő maga a jel. Nehéz ezt nekünk elhinni, ezért adja Lelkét, mert csak az ő segítségével fogadhatjuk el: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.” (1Kor 2,9) Már nem a jel a fontos, hanem maga Jézus, akit teremtő Igéjében ismerhetünk meg. Szava ma is él és hat.

1Móz 31,1–21

RÉ 5

„Krisztus kegyelme, amelyet korábban egy csapásra árasztott ki másokra, erre az emberre csak cseppenként jutott el […] maga a meggyógyított legyen bizonyítéka annak, hogy ő szabadon választja meg kegyelme kiárasztásának módozatait.” (Kálvin) Jézus gyakran vonult vissza pihenni Bétsaidába (élelem háza), Péter, András és Fülöp halászfalujába. Sok jelet és csodát tett ott is, lakói mégsem tértek meg (Mt 11,21). Mintha ezen az emberen mutatná meg vaksi tanítványainak is, hogy az ő látásuk is gyógyulhat. Ki akar vezetni a rossz kovásszal kevert légkörből, ahol „a bűn sötétben tévelyeg, és bajba dönt vakon”, ahol a „bűnben kín van s gyűlölet, mi mást, más minket öl”, és már látni sem bírjuk egymást. Először fel kell ismernünk, hogy nem látjuk jól a világot, a másik embert, önmagunkat és Istent sem. Csak Jézus közelében döbbenhetünk rá, hogy nem rendelkezünk a lelkek és helyzetek helyes megítélésének a képességével, legfeljebb tapogatódzni tudunk. Urunk Igéjével fokról fokra, ismét és ismét nyitogatja a szemünket, „kézen fog s vezet / Világos utakon” (RÉ 761). Kérjük, Urunk, kegyelmesen nyisd fel a szemünket, hogy ne csak nézzünk, hanem lássunk is túl a láthatókon, lássuk meg a másikban az embert, aki kegyelemre szorul, ugyanúgy, mint mi!

1Móz 31,22–54

RÉ 16

Ki az, aki Péter vallástétele szerint Krisztus, Messiás, Szabadító, de csak húsvét után lehet róla beszélni? Ki az, akiről Péter vallást tesz, mégis félreérti, és akit nem értünk mi sem igazán? Ő az, aki „Úr lévén, lett szolgává, / Mindeneknek csúfjává, / Istenségét elrejtette, / Midőn testünket felvette” (RÉ 360). Ő az, aki vállalta az emberi származást, genomot anélkül, hogy megszűnt volna Úr lenni. Aki értünk önként ment az átokra, és „engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb” (Fil 2,6–11). Krisztus személye ugyan magával ragadta Pétert, szavai azonban megítélték az értetlenkedőt: „Távozz tőlem, Sátán!” Kétélű kardként (mint a szike, amely szétválasztja a belső szerveket) hasított bele a lelkébe: van benned egy megátalkodott rész, amely Isten ellen dolgozik, és ezért egész valód megváltásra szorul. Aki utánam akar jönni, meg kell tagadnia, el kell veszítenie szívének emberi szándékait, és fel kell vennie az Istennek való engedelmesség igáját! Csak így találhatsz igazán magadra. Én pedig ott vagyok veled kereszthordozásod minden napján, hogy életed feddhetetlenül őriztessék meg az utolsó napra.

1Móz 32

RÉ 144

Bereczky Ildikó

Óriási a kontraszt a megdicsőülés hegye és a mai történetünk helyszíne között. Fenn a hegyen az Isten egyértelmű közelsége, Jézus emberin is áttűnő istensége, a békesség. Itt lenn zűrzavar, tanácstalanság, vita és szenvedés. A tanítványok széttárják kezüket, az apa reménytelenségében is bizakodik, a démoni erők fogva tartanak valakit. Csak körül kell néznünk, pontosan elénk rajzolja a valóságunkat. De azt is megmutatja, mit jelent az, amikor maga Jézus megérkezik ide. Ő nem tehetetlen, az apa küzdelmesen valóságos hitvallása után megmutatja, hogy ő képes a szabadításra. Szava, parancsa helyreállítja a fiút, helyreállítja a mi életünket. „Hozzátok őt elém!” – mondja nekünk is. Vigyük oda azt, akit féltünk, azt, akit magába zárt a gonosz vagy a szenvedés! Álljunk oda mi magunk, szégyenünkkel, betegségünkkel, belső harcainkkal. Aztán már szabadon álljunk be gyógyító szolgálatába, benne való bizalmat tanulva és kitartóan imádkozva.

1Móz 33

RÉ 133

Szép pillanat: újra belenézhetünk Jézus és a tanítványok kapcsolatába. Jézus kérdezi a tizenkettőt, miről vitáztak. Mert útközben egymással viszálykodtak. A válasz egyszerre lehangoló és nagyon is emberi: hatalmi kérdés merült fel bennük, ki a legnagyobb. Ott voltak végig pár lépéssel Jézus mögött, mégis egyre távolabb tőle. Azóta is élő kérdés ez közöttünk az egyházban, összeütközések és harcok tárgya, ambíciók jutalma, szakadások és sebek eredője. Nem a vita, hanem ahogy egymás fölé akarunk nőni. Mint a Jézust nem ismerő része a világnak. Ott van bennünk, közöttünk, még őt követve is, még az ő útján is. Nem véletlenül állítja meg a folyamatot a Megváltó, ülteti le a tanítványait. Rendbe kell tenni ezt a kérdést. Az, aki tényleg a legnagyobb, nem ideig való nagyságra tanít, hanem az örök hatalomra, amely benne, a szolgálni jött Úrban, a kereszt felé tartó Szabadítóban világosan megmutatkozik. A referencia pedig egy kisgyerek. Nem a gazdasági erő, a politikum uralása vagy tömegek mozgatása. Ha egy kisgyereket észrevettél, segítettél, ha megálltál és tettél érte, akkor már érted, mi a valódi nagyság, az örök hatalom.

1Móz 34

RÉ 326

Bella Péter