Nem biztos, hogy a legalkalmasabb helyről kér tanácsot, aki engem kérdez arról, milyen olvasnivalót vigyen magával a nyaralásra. Pedig az elmúlt hetekben ezt többen is megtették az ismerőseim közül. Igyekeztem lehalkítani személyes vonzódásaimat, ám irodalmi ízlésem és az egyes témák iránti érdeklődésem (s a kettő – a „szöveg örömének” és a szüzsé izgalmának olvasói élethelyzettől, attitűdtől is függő érintőképességének – találkozása az értékrendben) nem ígérheti másoknak is az én élményemet.

Az olvasás aktusának része a várakozás (amely társul valamilyen elvárással) és a felkészülés az olvasásra (ami a választással kezdődik). Az elvárás kijelöli a viszonyítási pontokat – vagy fordítva: a másokban teljesült tetszéselvhez szeretne igazodni az olvasó. Hiába mondja egy szakavatott irodalomtudós, hogy Esterházy, Nádas vagy Borbély élvezetes – említhettem volna más neveket is –, ha az illető az író „magánügyei” helyett valódi fikcióra kíváncsi, sőt a történet mögötti metafizika, tapasztalati bölcsesség vagy életérzés is érdekelné.

Közben a fikció is leköti, az irodalom anyagában, a nyelvben is megtalálja a szépséget, s ha elvárása teljesül, átjárja az elégedettség érzése. (Az úgynevezett esztétikai többlet tárgytól és előadásmódtól függetlenül megképződhet. Sík Sándor ezt úgy határozta meg, hogy a mű elolvasása után valamiképp, ha csak egy új érzés, gondolat vagy csírázó felismerés erejéig is, „más” ember lesz belőlünk.)