Követve az űrkapszula útját, végigszurkoltuk, végigfohászkodtuk az utolsó órát – mintha egy sci-fi-regény lapjai elevenedtek volna meg előttünk. A Csillagok háborúja nemzedékéhez tartozom, és most, amikor a Hunor-programra, a Dragon űrhajóra és a Nemzetközi Űrállomásra gondolok, úgy érzem, mintha átszakadna a valóság és a képzelet közötti fátyol. A „valahol egy távoli galaxisban…” mondat nemcsak gyerekkori emlék már, hanem egy történelmi pillanat háttere, amelynek mi is részesei lehetünk.

Azt hiszem, Kapu Tibor kimagasló eredménye – 274 pályázó közül választották ki –, páratlan lehetősége – eddig 703-an jártak az űrben –, jövőbe mutató tette – tíz tudományterületet érintő kísérletei – olyan érzéseket váltanak ki a nemzetből, mint amikor az olimpián honfitársunk dobogóra áll. S talán ebben a tettben a versengés nem válik annyira hangsúlyossá, inkább maga az asztronautává válás emeli a nemzet lelkiállapotát magasabb dimenziókba. Nem másokon átgázolva, véres háborúságban elnyerni a győzelmet, hanem erős elköteleződéssel, végsőkig kitartva, tiszta lélekkel megragadni a diadal koszorúját. Egyházunkban is mennyire nagy szükség lenne arra, hogy ez az érzés járja át közösségeinket.

Mennyire szükség van a Protestáns Sokadalomra, az egységnapra, a szárszói konferenciára, a református szőlészek és borászok fórumára, a Református Ízek Találkozójára, a REND-re, a Csillagpontra – mindazokra az alkalmakra, amikor közösen élhetjük át és vallhatjuk meg Isten nagyságos tetteit. Az űrutazás, a Nemzetközi Űrállomás perspektívája egészen más látást ad annak, aki ennek részese lesz. Sajátos kifejezéssel írják le ezt az élményt: overview effect – vagyis „áttekintő hatás”. Ez akkor következik be, amikor az ember lenéz, visszatekint arra a bolygóra, ahonnan jött.

Kapu Tibor így fogalmazott: „Nincs olyan kép, amely vissza tudná adni, hogy mennyire gyönyörű a bolygónk. Ez valóban különleges élmény.”