Az áldás elnyerése, továbbvitele körül alakult ki testvérféltékenység és elkeseredett harc a bibliai ikerpárban, Ábrahám unokáiban. Persze az anyagi örökség sem elhanyagolandó, hiszen azokban az időkben a fiak (csakis a fiúk) örökölték az apa vagyonát úgy, hogy az elsőszülöttnek kétharmad rész járt, az utána következőknek a maradék. Nagy a tét. (Mára ezt a különbséget a jog kiegyenlítette, egyenlő arányban örököl minden lány- és fiúgyermek a szüleik után.) A történetekből azonban kiderül, hogy Jákóbot nem a vagyon izgatta, hanem az ábrahámi hagyaték, Isten áldása és a küldetés, ami vele jár: a cél, a jövőépítés.

Ézsau volt az elsőszülött, és Izsák kedvence is. Ez meghatározta volna emberileg az egész életét. De Isten kiválasztása folytán az áldás érthetetlen és megmagyarázhatatlan módon a másodszülött öröksége lett, Jákóbé, akinek az anyja kedvez a csalásban, hogy helyet cserélhessen ikertestvérével. Hát lehet ilyet? Átírni a születési sorrendet? Ha nem a pénz, a vagyon a cél, hanem az, amit az élet értelmének nevezhetünk: Isten áldásának elnyerése, akkor megtörténhet. A mesékben gyakran a legkisebb fiú tölti be azt a szerepet, amelyben nemes, hősi tettet kell végrehajtania. Ott a kiválóság és a teljesítmény számít. Isten azonban nem a jókat választja, de nem is a rosszakat. Pál idézi a Mózesnek adott különös kijelentést: „Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok.” (2Móz 33,19; Róm 9,15)

Jákób az úton, álmában, amikor a csúfos csalás miatt menekülnie kell apja és testvére haragja elől, magányban, félelemben és bizonytalanságban már átéli, hogy Isten megmutatja magát neki (1Móz 28,10–22). Nincs benne semmi szemrehányás, csak bátorítás: „Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked.” (28,15) Ezzel az erővel tudja végigküzdeni a következő húsz évet.

Miért is kell neki ezek után újra küzdenie az áldásért? Mert Isten hazaküldi, hogy rendezze a múltját, közben szembesüljön önmagával, becsapott testvérével. Újra találkoznia kell mindennel, ami vele és benne történt, mert nem lehet egy életen át menekülni és bujkálni. Isten ugyan vele volt, kapta az áldását, meggazdagodott, nagy családja lett. De az áldás akkor lesz igazán az övé, amikor küzd érte. A benne viaskodó, gyötrő bűntudat és szorongás után alázattal szembesül a megbocsátással, amely a fivérében is megszületik. Új identitást kap: Izráel, azaz Isten győz benne. Ő megáldja azt, aki küzd és mindenét feladná érte. Nincs potya kegyelem.