Gályarabok
Ma már nemigen számolhatunk azzal az erős történeti szemléletmóddal, amely a XIX. század végén újra tudatosította egyházunkban gályarabjaink szenvedését. Ennek ellenére a közös protestáns emlékezetben ma is sajgó traumaként él a nápolyi gályákra ártatlanul elhurcolt református és evangélikus prédikátorok és tanítók szenvedéstörténete. Erősítette emlékezéskultúránkat, hogy 1976-ban országszerte megünnepelték gyülekezeteink a prédikátorok és tanítók megszabadításának 300. évfordulóját, és bizonyosan segítette Moldova György regénye, a Negyven prédikátor (1973) is a téma szélesebb körben való megismerését.
„A gályarabok mártíriuma olyan óriási erkölcsi tőkéje volt egyházunknak, hogy két és fél száz esztendőn keresztül éltünk belőle, mint valami csodálatos kenyérből. Ha nem vigyázunk, elfogy a kenyér."
Az idén éppen 350 éve annak, hogy 1675. május 7-én megérkezett az olaszországi Nápoly kikötőjébe az a harminc protestáns prédikátor és tanító, akik – mintegy száz társukkal együtt – hazájuk és vallásuk szabadságáért inkább vállalták a pozsonyi vésztörvényszék koholt vádak alapján hozott halálos ítéletét, mint hogy hitüket megtagadják, vagy külföldre meneküljenek. Ennek az évfordulónak alkalmából idén, május 8-án emlékező istentiszteletet tartott magyar református és evangélikus lelkészek és egyháztagok mintegy harminctagú csoportja a nápolyi német ajkú evangélikusok templomában. Emléktáblát is elhelyeztek, amely hirdeti, hogy a hálás utódok szívében-lelkében 350 év után is él az igazak emlékezete (Péld 10,7a). A Doktorok Kollégiumának ez év augusztusi plenáris ülése ugyancsak kiemelten foglalkozik a témával, neves előadók segítségével. De miért kell vagy lehet még ennyi idő után is emlékeznünk és emlékeztetnünk történelmünknek erre a gyászos időszakára? E kérdésre természetesen mindenki más választ adhat. A történetet feldolgozó regényíró rejtetten utalhat arra, hogy számára a prédikátorok és tanítók sorsa az 1956 utáni magyar értelmiségi választási lehetőségeit példázza: beáll a sorba, külföldre menekül, vagy vállalja a megaláztatást.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!