Tizennégy tagú munkacsoport tagjaiként keltek útra, hogy személyesen osszák meg az országos kérdőív eredményeit. Mit vártak ezektől a beszélgetésektől – és mit éltek meg végül a helyszíneken?

Mucsi Zsófia: Már a kérdőívek kiküldésekor jeleztük, hogy a feldolgozást követően személyesen szeretnénk beszélgetni a lelkészekkel. Fontosnak tartottuk, hogy ne csupán a számokkal találkozzanak, hanem legyen lehetőség közös gondolkodásra, értelmezésre – egy valódi párbeszédre. Reméltük, hogy számíthatunk az őszinte visszajelzéseikre, és ez valóban megvalósult: tartalmas, mély beszélgetések születtek. Többen megköszönték, hogy visszatértünk a kutatás tapasztalataival – és hogy ezzel megerősítettük: lehet bízni abban, amit korábban ígértünk, és valóban kíváncsiak voltunk az ő nézőpontjukra is. Az egyik lelkészértekezleten, a csoportbeszélgetés folyamán egy résztvevő megosztotta, hogy számára bátorságot igényelt a kérdőív kitöltése. Válaszul elmondtam: nekünk is bátorság kellett ahhoz, hogy egyáltalán elindítsuk ezt a folyamatot, és vállaljuk a visszajelzések kezelésének felelősségét.

Szakács Gergely Attila: Még most is a fülembe cseng egy lelkész mondata: „Végre rám kíváncsi az egyházam.” – Ezen ő a magasabb, akár zsinati szintű egyházi vezetést értette. Egyúttal megjelent bennük a bizonytalanság és a félelem is: „Jó, jó, kitöltöm, de aztán ki fogja ezt látni? Ki fog ezzel visszaélni? Mi lesz, ha kiderül, milyen állapotban vagyok akár lelkileg, fizikailag, a kapcsolataimban vagy a hivatásomban?” Azokon az alkalmakon, amelyeken jelen voltam és bemutattuk a kérdőív eredményeit, minden esetben elindult valamiféle párbeszéd. Sohasem fordult elő, hogy bármiféle hozzászólás nélkül csak meghallgatták, majd megebédeltünk és hazamentünk volna. A látogatásunk valamit elindított bennük. A kérdőív három kulcskérdése gondolkodásra késztette őket: „Mit tehetek magamért? Mit tehetek a másikért, a szolgatársamért? Mit tehet értem az egyházam?” Úgy érzem, ezzel a felméréssel a lelkészek szemét is nyitogattuk. Többen úgy élték meg, mintha egyfajta beavatkozás történt volna felülről, hogy kezdjék el a kisebb lelkészi köröket újraéleszteni, amelyek sok helyen addigra már nem igazán működtek.

Járay Márton: Szerettük volna, ha a kérdőív nemcsak adatgyűjtés volna, hanem egy folyamat kezdetét jelezné. A számok alapján könnyen ítéletek tudnak születni. De mi olyan közös gondolkodást akartunk, amelynek során a lelkészek felismerhetik: nincsenek egyedül a küzdelmeikkel. A kisközösségek, a lelkészi kiskörök meghatározó erejét sokan említették – és ezek működéséhez elengedhetetlen a bizalom. Ezt a funkciót azonban az egyházmegye csak részben, sok esetben egyáltalán nem tudja betölteni. Ennek hátterében több tényező állhat: a belső működési szemlélet, az egyházmegyék mérete vagy éppen az eltérő működési gyakorlatok. Elengedhetetlen olyan szervezeti kultúra kialakulása, amelyben a lelkészek bizalommal tudnak kapcsolódni. Sajnos gyakran találkozom bizalmatlansággal, ezért is tartom különösen értékesnek, hogy ebben a folyamatban a gyülekezetek vezetői bizalmat szavaztak nekünk. A biztonságos környezet megteremtése kulcsfontosságú.