Életünk háborgó, viharos tengerén is hozzánk siető Úr Jézus Krisztus! Köszönjük, hogy nem hagysz minket magunkra, ma is átsétálsz a hullámokon, és mellénk állsz. „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” – mondod, és mi elhisszük, hogy kiléphetünk a hajóból, amelybe eddig görcsösen kapaszkodtunk, járhatunk biztos lábbal a lehetetlenben, és tekintetedbe kapaszkodva átsétálhatunk az egész gyötrelmes életen. De hol van az a pont, Urunk, amikor elengedünk téged, és süllyedni kezdünk? Miért csap be bennünket az agyunk, a szívünk, hogy a veled átélt csodánál nagyobbnak látjuk a saját félelmeinket? Adj nekünk békességet, kérünk, amely túlárad minden értelmen, adj bátorságot, hogy hívásodra újra vízre lépjünk!

Ámen.