Marton Lajos: Iskolapolitikai kérdések

Kálvinista Szemle, VI. évf., 37. szám, 1925. szeptember 12., folytatás

A polgári leányiskolát végzett leány akár családi körébe tér vissza, akár szakiskolába megy, legjobb időben teszi: tizenhat éves korában és oly műveltséggel, mely egy középosztálybeli nőnek minden tekintetben elég. A leánygimnázium azok számára, kik nem mennek egyetemre, szükségtelen lesz.

A középiskolai reform készen van, tavaly életbe is léptették, természetesen ez fokozatosan történik, tehát eredménye csak évek múlva látszik meg, de a szakemberek nagy része máris elégedetlen vele. Legnagyobb baja, hogy a középiskolát még jobban differenciálta, mint eddig volt, miáltal – bár elvileg eltörölte az eddigi korlátozásokat – tényleg már az I. osztályban pályaválasztásra kényszeríti a tanulókat.

Van humanisztikus gimnázium, reálgimnázium és reáliskola. Az ország legtöbb gimnáziuma reálgimnáziummá lett, a görög helyett második modern nyelvvel (francia, angol vagy olasz). Kétségtelen, hogy ez az átalakítás egészen a háború utáni hangulat hatása alatt fogamzott meg, amikor mindenki aprópénzre szerette volna váltani a tudományát. Emigrálási tervek merültek fel a fiatal emberek lelkében s ehhez egyik fontos feltétel a nyelvtudás. Angolul sohasem tanultak annyian, mint most, mert Amerikában ez kell. Le a holt nyelvekkel, melyeknek tanítása úgyis évről évre sikertelenebb, az életre szükséges modern nyelvekre van szüksége oly nemzetnek, mely nem tud határán túl menni saját nyelvével! Ebben kétségtelenül sok igazság van. [...]

A mi középiskolánknak két feladata van: megnyerni 1. a felsőbb tudományokkal; 2. az élettel való kapcsolatot. Ezt szolgálják az összes tudományok, nemcsak bizonyos massza kész ismeret által, mely folyton vész, hanem a tanulás megtanulása és megszerettetése által is. Ehhez az kell, hogy a középiskola ne törje le, hanem inkább fejlessze ki s acélozza meg a növendékek tehetségeit.