A mai ázsiai popkultúrában a túlvilági lények már nem félelmetes szörnyek, hanem megszelídített, emberközeli figurák. A démonok és szörnyek cukivá, sőt vonzóvá válva lépnek be a mindennapi szórakoztatás világába – olyan karakterekként, amelyekkel azonosulni lehet, és amelyeket akár meg is lehet sajnálni. Bár a keleti néphagyomány régóta ismer egyszerre félelmetes és vonzó természetfeletti alakokat, ma mindez új dimenziót kap: a globális popkultúra tágítja ki a hatásukat.

A digitális rajongói közösségek és a világszintű médiapiac révén a jelenség gyorsan átszivárog más kontinensekre is, finoman formálva a különböző társadalmak képzeletét és értékvilágát. Vegyük például a szőrös, nagy szemű, huncutul vigyorgó Labubu játékfigurát, amely az utóbbi hónapokban nemzetközi jelenséggé, sőt státusszimbólummá vált, és a fergeteges trend már Magyarországon is hódít. Némelyek ezt a „felnőtt gyermeki lét” jelenségével magyarázzák: felnőttek játszanak, gyűjtenek, kötődnek a figurákhoz. Mások viszont sötétebb jelentést társítanak hozzá: démoninak tartják a Labubut, sőt a mezopotámiai Pazuzuval is párhuzamba állították, „aki” Az ördögűző című filmben is megjelent. A bírálatok azonban mit sem ártottak a legújabb divat népszerűségének.

A figurát a hongkongi születésű, Hollandiában nevelkedő művész, Kasing Lung alkotta, aki a skandináv mitológia inspirációjára 2015-ben Monsters címmel képeskönyvsorozatot indított. Ebben több szörnyecske szereplő is megjelent – köztük a Labubu. A Pop Mart, egy kínai dizájnerjátékokat gyártó óriáscég 2019-ben figyelt fel Lung munkáira, és ekkor indult a Labubu-figurák tömeggyártása. A szörnyecskék gyermeki formát öltenek: nagy szemek, kedves mosoly és plüss-szerű test teszik őket elsőre ártatlan kinézetűvé, miközben groteszk jegyeket is hordoznak.

Labubu éles fogai, széles vigyora és nagy, olykor üresnek ható szeme jól példázza azt a kettősséget, amelyet a „creepy-cute” (kísértetiesen cuki) esztétika testesít meg: a gyermeki báj mögött ott lapul valami baljós vagy hátborzongató. Hasonló képi világot találunk Tim Burton filmjeiben (Ollókezű Edward, Karácsonyi lidércnyomás, Halott menyasszony, Frankenweenie), ahol a báj és a borzongás kéz a kézben jár. A Labubu-őrületet az is felerősítette, hogy a figurát nem gyerekek, hanem világsztárok kezében láthattuk: amikor Lisa a BlackPinkből a luxustáskájából kikandikáló Labubuval került a címlapokra, Rihanna, Dua Lipa és Kim Kardashian is követte a példáját, a trend pedig megállíthatatlanul elindult világhódító útjára.

Demon Hunters
A démonok megszelídítésének másik látványos példája a Netflix sikerprodukciója, a KPop Demon Hunters. Az alkotás kevesebb mint két hónap alatt több mint 184 millió megtekintést ért el, és ezzel a platform egyik legnézettebb filmjévé vált. A történethez szorosan kapcsolódó filmzene jelenleg három számmal is szerepel a Billboard Hot 100 első tíz helyezettje között, a Golden cíművel az élen. A történetben a vagány HUNTR/X lánycsapat különleges képességekkel és lehengerlő énektudással védi a világot: dalukkal tartják fenn a Holdpajzsot, amely megakadályozza, hogy a sötét erők áttörjenek az emberek birodalmába.

Ebben a világban a muzsika lelki fegyverként működik, misztikus energiát keltve, amely távol tartja a gonoszt. Az érzelmekkel, a koreográfiával és a rajongók odaadásával megtámogatva olyan üdvözítő erővé válik, amelyben maga a zene tölti be a megváltó szerepét. Legveszélyesebb riválisaik a Saja Boys – öt démon fiúcsapatba szerveződve, színes frizurával és fülbemászó dalokkal debütálnak, hogy elhódítsák a rajongókat, és ezzel elősegítsék a démonok világuralmát. Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a készítők szándékosan olyan jóképű srácokként ábrázolják a gonosz erőket, akikért mindenki rajong. Ez könnyen oda vezethet, hogy a fiatal lányok szemében a sötét hatalmak vonzó, követendő mintaként jelennek meg.