Tíz barátnő

Előfordult már, hogy várnod kellett valamire, ami igazán lényeges volt neked? Talán a szülinapodon a vendégekre? Vagy azt vártad, mikor jön meg végre apa a munkahelyéről? Adódik úgy, hogy utazás közben kell sokat várakoznunk. Mondjuk, ha repülővel vagy vonattal utazunk. Ilyenkor mit viszel magaddal? Játékot? Enni- vagy innivalót? Biztosan valami olyat, ami érdekessé teheti a várakozást, vagy olyasmit, ami fontos lehet.

Jézus is elmondott egyszer egy történetet arról, mennyire fontos felkészülni a várakozásra! Amikor a bibliai időkben valaki megnősült, hatalmas ünnepséget tartottak, csakúgy, mint most. A vőlegény este jött a menyasszonyért. Igen ám, de akkor még nem találták fel a villanyvilágítást, ezért lámpásokkal, olajmécsesekkel várták a vőlegényt. Így tett az a tíz jó barátnő is, akiket meghívtak egy esküvőre. Öt lány nagyon okos volt. Mielőtt elindultak volna, így szóltak:

– Biztosan sokáig kell várnunk! Vegyünk sok olajat a lámpásainkba, hogy ha kifogyna, utána tudjuk tölteni!

De a másik öt lány ostoba volt. Ők azt mondták:

– Minek annyi olaj? Úgyis hamar megérkezik a vőlegény! És nem vittek mást magukkal, csak a lámpásaikat. Este lett, sötétedni kezdett. A tíz lány várta a vőlegényt, de ő nem jött... és nem jött... és nem jött. A lányok úgy belefáradtak a várakozásba, hogy mind a tízen elaludtak. Egyikőjük sem maradt ébren.

Éjfélkor hirtelen nagy kiáltás hallatszott:

– Jön a vőlegény! Jön a vőlegény! Gyertek elébe! A lányok gyorsan felugrottak, és előkapták a lámpásaikat. De mi történt? Az öt okos lány lámpása szép fényesen égett, mert volt bennük elég olaj. De az öt ostoba lány lámpása csak pislogott, majd kialudt!

– Jaj, mi lesz így velünk? – siránkoztak az ostoba lányok, és az okosakat kezdték kérlelni: – Adjatok nekünk a ti olajatokból!

De az öt okos lány azt felelte:

– Sajnáljuk, de nem adhatjuk oda az olajunkat, mert akkor nekünk sem marad. Fussatok gyorsan a kereskedőhöz, vegyetek magatoknak!

Damó István rajza

Az öt ostoba lány elsietett olajat venni. De amíg ők odavoltak, megérkezett a vőlegény! Az öt okos lány örömmel világította meg az utat a lámpásaikkal, és bementek a vőlegénnyel együtt a lakodalomba. Amikorra azonban az öt ostoba lány visszaért az olajjal, már késő volt. Az ajtó már be volt zárva. Ők kétségbeesetten dörömböltek:

– Uram, uram, nyiss ajtót nekünk!

A vőlegény azonban így válaszolt: – Sajnálom, nem ismerlek titeket.

Mi is várjuk Jézus visszajövetelét, de ő maga ezt mondta erről: „Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát!” Tehát mindennap készen kell állnunk. Mint az öt okos lány, akiknek volt elég olajuk, úgy várták a vőlegényt. (Mt 25)