Mivel hosszú éveket töltött külmisszióban különböző országokban, elsősorban életének erről az oldaláról szeretném faggatni. Hogyan változott, alakult a hite a szolgálatok alatt?

Mindenképpen mélyült és növekedett, de nem úgy, ahogy eleinte elképzeltem. Gyakran használom a következő képet a misszionáriusokkal való munkában is: amikor valaki elindul a szolgálat útján, azt hiszi, az egyenes vonalban vezet fölfelé – mint egy sima hegyre menetel. Aztán hamar kiderül, hogy ez az út tele van kanyarokkal, lejtőkkel, kerülőkkel, néha megállásokkal – mégis felfelé vezet. Nem is tudja előre az ember, mire jelentkezett. A szolgálati nehézségek mellé ki-ki hozza a magáét a gyermek- vagy akár a felnőttkorból, továbbá az otthoni kapcsolatok hiányából, a távollétből adódó terheket. Azt sem egyszerű feldolgozni, hogy az én szolgálat melletti döntésem az ő életüket is befolyásolta.

Ez olyan belső feszültséget okoz, amelyet rendszerint csak csendesen hordoz az ember, de sok energiát visz el. Ezt csak úgy lehet ellensúlyozni, ha tudatosan odafigyelek a lelkemre. Kulcsfontosságú mindennap időt szánni az Isten előtti megállásra, hogy halljam, mire kell figyelnem, mit tegyek – vagy mit ne, még akkor sem, ha sok a szükség: nem minden az én feladatom. Ez az út nem egyszerű, sem nem kiszámítható. Hasonló a tánchoz: egy lépés ide, egy oda, és néha persze rálépünk a másik lábára. Csak itt Isten vezet, és ha kapcsolatban maradunk vele, ő megmutatja, merre tovább.

Most milyen szolgálatot végeznek?

A férjem most teljes állásban dolgozik, hogy én követhessem az elhívásomat, mert Kanadában nem egyszerű kizárólag a szponzorok támogatásából megélni. Jelenleg nem is tudunk visszatérni sem Kambodzsába – ahol legutóbb jártunk –, sem máshová. Engem most elsősorban a missziós munkatársak közötti szolgálatra hívott el Isten. A régi amerikai szervezetünk kért meg, hogy segítsek kidolgozni, hogyan lehetne a misszionáriusokat hosszú távon támogatni és megerősíteni. Ezekhez anyagokat is fejlesztek, amelyek segítik a szolgálókat visszatekinteni életük egyes szakaszaira, felismerni, hogyan vezette őket Isten, miként állt össze a kép. Ezek biztonságos, kísért beszélgetések, ahol ők fogalmazzák meg a felismeréseket.

Olyan gyakorlatokat és szemléletet igyekszem közvetíteni, amelyek lelkileg, testileg, érzelmileg támogatják a szolgálókat, hogy céltudatosan megújulva éljék meg a hívásukat. Mert ha nem gondozzuk saját magunkat, elfogy az erő. Sajnos sok vezető nem érzi ennek a szükségét, ezért kézzelfogható anyagokat készítek, amelyek világosan megmutatják, miért nélkülözhetetlen ez a fajta támogatás.

Mit tanácsolna azoknak, akik keresik Isten akaratát az életükre nézve?

Elsősorban azt, hogy ha őszintén és alázatosan keresik, meg fogják találni. Mind a coaching-beszélgetésekben, mind a saját életemben megtapasztaltam: ha hívjuk a Szentlelket, ha nyitott bennünk az ajtó, akkor ő jön. Ez nem elmélet, hanem élő valóság, újra meg újra átélhetjük. Ugyanakkor fontos az alázat: ne próbáljuk előre elképzelni, mit válaszol Isten. Mert sokszor nem azt, amit várunk. Mint az én esetemben. Egyszer azt mondtam Istennek: magyarok nem mennek Afrikába. Ez a kijelentés éppen az a fajta belső korlát volt, amely bezárta volna előtte az ajtót. Isten Lelke azonban nem a mi kategóriáink szerint működik. A kérdés mindig az, mennyire vagyunk készek meghallani, valójában mit akar mondani. Sokszor megváltoztatja a látásmódunkat, és csak utána vezet tovább. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy ne a múltunkból induljunk ki.

A tapasztalatok hasznosak, de be is határolhatnak. Előfordulhat, hogy amivel eddig foglalkoztunk, csak gyakorlat volt valami máshoz. Az is lehet, hogy Isten nem arra hív, amit mások elvárnak tőlünk. Ilyenkor nekünk kell meglátnunk, hol van ő jelen, és hogyan akar minket használni az ő mozaikjában. Ez élő kapcsolatot feltételez.