Isten tud beszélni, hiszen a szavával teremtette a Mindenséget és benne a tágabb értelemben vett otthonunkat, a földkerekséget: „Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható.” (Zsid 11,3) Isten szava az Ige, aki valójában ő maga, hiszen „kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. […] Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.” (Jn 1,1.3) Tehát Isten szava nem üres beszéd, világokat teremt, megtestesül, emberré lesz, akit Jézusnak neveznek. Áldott szó az övé, aminek ugyancsak ékes bizonysága egyszülött Fia, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal. Csak egyetlen példát felidézve, amikor Jairus leányát magához téríti halálos álmából, ezt mondja az anyanyelvén, arámiul: „Talitha kúmi!” Magyarul: „Bárányka, kelj fel!”

A Mindenható tehát beszélni, de hallgatni is tud, nála is „megvan az ideje a szólásnak és megvan az ideje a hallgatásnak”. „Hozzád kiáltok, de nem felelsz” – kesereg Jób, Dávid meg ezt kérdezi: „Miért rejted el orcádat előlem?” Jézus is tudott szólni és csendben maradni egyaránt. Amikor Heródes meglátta Jézust, megörült, mert sok mindent akart kérdezni tőle, ám Krisztus semmit sem válaszolt neki, hasonlóképpen eleinte Pilátus előtt is hallgatott. Bizony, bölcsességre van szükség annak felismeréséhez, mikor melyikre van szükség.

„A szív teljességéből szól a száj”, azaz ami a szívemen, az a számon, előbb-utóbb akaratlanul is kimondom, ezt hívják freudi elszólásnak. Nem mindegy, mivel van tele a szívem, lomtárhoz hasonlít-e vagy tisztaszobához! Ezért is olvassuk a hegyi beszédben: „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent.” Akinek a szívében Isten lakik, tehát az Ige, az képes meghallani, ami szép és igaz és áldott, és ezt másoknak továbbadni. „A szelíd beszéd pedig megtöri a csontot”, vagyis előbb-utóbb meghallgatásra talál. Viszont amikor keserűek, dühösek vagyunk, ritkán sikerül egymásnak szép szavakat mondanunk…

Isten áldott szavai ugyanakkor erőt és bátorságot adnak a nehézségek, a kereszthordozás idején is. „Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen, az ezt mondhatja az Úrnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom!” (Zsolt 91,1–2) „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem” – állítja Pál apostol. Mi is teherbíróbbakká válunk, ha érezzük, hogy nem vagyunk egyedül, mert Krisztus mellettünk áll. Így bizonyára nekünk is lesz erőnk áldott szavakat mondani egymásnak: bátorító, simogató, gyógyító mondatokat. „A kedves beszéd lépes méz: édes a léleknek és gyógyulás a testnek.” (Péld 15,24) A bántó, durva szavak átkot, az Istentől eredőek áldást közvetítenek, még az örökkévalóságban is visszhangzanak. Áldott legyen értük az Úr!