Házasság és egyedülállóság
A filmek, zenék, irodalmi és képzőművészeti alkotások, de még a személyes beszélgetéseink is nagy részben az emberi kapcsolatokról szólnak. Amennyiben figyelmen kívül tudnánk hagyni ezeket, a problémáink nagy része megoldódna ugyan, ugyanakkor az örömeink jelentős része is semmivé válna.
JELLEMZŐ SZÉLSŐSÉGEK
Miközben nem tudunk kapcsolatok nélkül élni, nem egyértelmű, milyen emberi viszonyokra van szükségünk. Jellemzően két szélsőség között ingadozunk. Túlértékeljük az egyedülállóságot a házasság rovására, mert abban teljes összhangot találunk önmagunkkal. Ez főként a társadalom kísértése. Az egyházat viszont ennek az ellentéte fenyegeti. Túlértékeli a házasságot a magányossággal szemben, részben mert a közösség a fennmaradás szempontjából fontosabb.
„Szeretném, ha minden ember úgy volna, mint én magam is; viszont mindenkinek saját kegyelmi ajándéka van Istentől: kinek így, kinek amúgy.” (1Kor 7,7)
KEGYELMI ÁLLAPOTOK
A bűneset után Isten mindössze két életmódot tart elfogadhatónak, kegyelmi állapotnak: a házassági szövetséget és a vállalt egyedülállóságot (1Kor 7,7). A Szentírás nem állítja szembe ezeket egymással, hanem miközben világosan beszél a köztük levő különbségekről, Isten előtt egyenértékű mind a házasság, mind pedig a vállalt egyedülállóság. Funkcióját tekintve könnyen kimutatható az eltérés, hiszen a házasságban megfogant gyermekek nélkül nem tud fennmaradni sem a gyülekezet, sem pedig a nemzet. Azonban mind a házasság, mind a vállalt egyedülállóság csak úgy lehet kegyelmi állapot, ha mindkettő fókuszában, azaz a céljában és végső értelmében Isten található.
Az angolszász világ legfontosabb református kátéja, a Westminsteri Káté első kérdésére: „Mi az ember életének fő célja?” a következő választ adja: „Az ember életének fő célja az, hogy Istent dicsőítse, és őbenne örökké gyönyörködjék.” Ennek megfelelően mind a házasok, mind az egyedülállók életének végső célja Isten dicsőítése és a benne való örök gyönyörködés kell hogy legyen. Ez az azonos cél különféle módon bontakozik ki a két kegyelmi állapotban.
„Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje; így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt vagy ránc vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen. Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti.” (Ef 5,25–28)
A HÁZASSÁG JELENTŐSÉGE
A bibliai házasság teremtési rend, férfi és nő életre szóló szövetségi kapcsolata. Ennek a szövetségi kapcsolatnak az a lényege, hogy a házasságra lépők függetlenségük nagy részéről önként lemondanak, és egymásnak ajándékozzák magukat. Ez a szeretet legmagasabb foka, amelyben az ember a házastársán kívül mindenki másról lemond. Ezáltal válnak egy testté. A házasság mélyén magát Istent találjuk, aki a férfi és a nő egymáshoz való viszonyában a Krisztus és az egyház kapcsolatára kíván rámutatni. A férjeket önfeláldozó szeretetre hívja a feleségük iránt (Ef 5,25–28), a feleségeket pedig arra, hogy az önként vállalt engedelmességben fogadják el az Isten által kijelölt helyüket, és értékeljék, tiszteljék férjük önfeláldozó szeretetét (Ef 5,22–24).
A gyermekvállalás mélyén is az ajándékozó Isten rejlik, aki a maga tekintélyéből ruház át a szülőkre annak érdekében, hogy azok megismertessék az Atyát a rájuk bízott gyermekekkel, akik végső tulajdonosa ő maga marad. A házasságon belüli gyermeknevelésben tehát az Isten iránti engedelmesség jelenik meg abban, ahogy a szülők a gyermekeikkel bánnak, de abban is, ahogy a gyermekek a szüleikhez viszonyulnak.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!