Gyakran beszélünk a hármas fonál jelentőségéről, de hirtelen talán furcsa gondolatnak tűnhet, hogy beengedjük a Teremtőt a házassági intimitásunkba. Miért van így?

Amikor párkapcsolatról, házasságról, szexualitásról van szó, általában tisztában vagyunk vele, milyen viselkedést vár el tőlünk a keresztyén közösség. Ez viszont gyakran megreked a látszat szintjén (például az esküvő előtti önmegtartóztatás), felszínessé válik, viszont a vágyaink mélyebben rejlő rétegeibe már nem mindig tudjuk, hogyan engedjük be Istent. Problémát okozhat, ha nem tudjuk összeegyeztetni a szexualitásunkat és azt, amit a keresztyén értékrend diktál. Ez a belső konfliktus többféle reakciót is szülhet. Az egyik ilyen az, amikor elválasztjuk a vallásos és a szexuális énünket. Vagyok én, amikor Bibliát olvasok és templomba járok, de külön dobozba teszem azt, ahogyan a vágyaimat megélem. Egy másik kimenetel, amikor kompromisszumot kötünk, kimagyarázzuk magunkat Isten előtt, lényegében engedélyt adva magunknak arra, hogy úgy éljük meg a kívánságainkat, ahogyan kedvünk tartja. Emellett előfordul az is, hogy görcsös kontrollt próbálunk gyakorolni a vágyaink felett, elnyomva őket.

Egyik sem tűnik egészséges megoldásnak.

Így van. Nem tudjuk külön dobozba zárni a hitünket és a szexualitásunkat, mert Isten a teljes lényünkre tart igényt, amikor azt mondja: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” Ebbe pedig a szexualitásunk is beletartozik. Semmi sincs, amibe Isten ne látna bele. A régi keresztyének között előfordult az a szemlélet, amely szerint a szex az óemberünkhöz tartozó, állatias ösztön. Ez a szaporodást szolgáló, szükséges rossz, amelyet egyedül a házasság szentelhet meg.

A jó hír az, hogy igenis megélhető a hitünkbe integrált szexualitás, Jézus megváltása erre is vonatkozik! Ha nem tudjuk is mindig teljesen feloldani a mai párkapcsolati kultúra és a keresztyén értékrend feszültségét, érdemes erről beszélni, gyermekeinkkel is; természetesen mindenkivel az értelmi és érzelmi szintjének megfelelően.

Bibliai szemszögből mi a szex jelentősége?

Ez Isten hűséges, szövetséges szeretetének kifejezése speciális formában. Az Ószövetségben az Úr törvényeket ad a kiválasztott népnek, hogy ők, mint közösség, Isten képmását hordozzák, és az életmódjukból mások is megismerhessék őt. Ez a kép folytatódik az Újszövetségben az egyházzal, amely szintén arra hivatott, hogy kiábrázolja Istent a világnak. Azzal, ahogyan megéljük a szexualitásunkat, a házasságunkat, a családi életünket, Isten szövetséges szeretetét tesszük láthatóvá. A szex ilyen értelemben nem magánügy, mivel közvetve közösségi hatása van. A szexualitás természete, hogy benne egymásra vagyunk utalva. Nemcsak azért, mert a szaporítószervek önmagukban nem látják el a teljes feladatukat, hanem azért is, mert a szexuális intimitás önmagában szimbolizálja a közös életünket, sokkal erősebben, mint például a pénzügyek megosztása vagy az együttélés.

Az egyházakban előfordul, hogy az említett szövetség házasságban történő kiábrázolását előíró szabályok tömkelegével terhelik meg. Hogyan lehet ebben rendet tenni?

Azt gondolom, hogy ez a jelenség nem korlátozódik csak a szexualitást érintő kérdésekre, hanem inkább ahhoz a módhoz van köze, ahogy sokan a gyülekezeteinkben megélik a hitüket. Teológusok és vallásszociológusok felmérései szerint közösségeinkben nagy arányban vannak azok a hívők, akikre jellemző a fekete-fehér gondolkodás, a szigorú szabálykövetés és a tekintélytisztelet. Ebből a hitstruktúrából következik az az igény, hogy az udvarlás, családi élet és testiség kérdéseit is végletekig szabályozni kell, helyes és helytelen kategóriákra osztani, amelyek között nem lehet szürke zóna. Egy ilyen közösségben szigorú kép él arról, hogyan néz ki egy keresztyén család onnantól kezdve, hány gyereket vállalnak, odáig, ki intézi a pénzügyeket. Ha valaki szabályok tengerében éli meg a hitét, az a szexualitásra is ilyen szemüveggel tekint. Ennek a szemléletnek az ellenpólusaként sokszor megjelenhet a kegyelem egyoldalú hangsúlyozása és minden erkölcsi törvény mellőzése. A kettő egyensúlyának megtalálása nem egyszerű feladat, állandó útkeresés. Akármilyen gyülekezetbe tartozunk is, a kegyelem és a megbocsátás kiemelten lényegessé válhat például abban, ahogyan az elváltakhoz vagy a szexualitásukkal küzdőkhöz viszonyulunk. Egy életen keresztül viselniük kell ezt a terhet, vagy van lehetőségük az újrakezdésre, elfogadja-e őket a közösség?

Mit jelent valójában az intimitás a házasságban, és hogyan különbözik a pusztán testi együttléttől?

Utóbbit az előbbi eufemizmusaként használják, ha kimondjuk, mindenki a szexre gondol. Azonban az intimitás ennél sokkal bővebb jelentésű, más szóval közelségnek, bensőségességnek is hívhatnánk. Különböző szintjei, formái vannak, például magában foglalja az érzelmi, a kapcsolati és az intellektuális intimitást is. Ha ezeket koncentrikus körként képzeljük el, akkor a házasságban folyamatosan haladunk az egyre mélyebb intimitás felé. A szexuális intimitás valójában ennek a szoros bensőségességnek a túlcsordulása.

Sokszor felmerül a kérdés: mi a helyzet a változatossággal? Hogyan lehet feldobni az együttléteinket segédeszközökkel, pózokkal, lehet-e ezt, lehet-e azt? Azt gondolom, ilyenkor gyakran nem az együttlét változatosságával van baj, hanem azzal, hogy hiányzik a kapcsolatból a mély intimitás. Ha nincs meg a bensőséges érzelmi kapocs – amely jelentheti a sebezhetőség felvállalását, a szoros összetartozás érzését, a teljes önátadást, egymás feltétel nélküli elfogadását –, azt nem lehet trükkökkel és technikákkal helyettesíteni, mert egy idő után ki fog üresedni.

Nemrég hallottam a „sanctified hookup” kifejezést, ami a keresztyén házaspárok közötti „szentesített”, ám érzelem nélküli testi együttlétre utal. Mennyire látja jellemzőnek ezt a jelenséget?

A kiüresedett, eredeti kontextusától elválasztott szex kortünet, ez figyelhető meg a pornóban is. A régi korok kultúráiban, legyenek azok barlangrajzok, görög vázák, indiai domborművek, mindig tulajdonítottak valami többletjelentőséget a szexnek. Benne volt az emberek gondolkodásában, hogy ez túlmutat a reprodukción és testi élvezeten. Ehhez képest a jelenkori pornóban ábrázolt, kiüresedett szexualitás üzenete, hogy az egész csak az élvezetről és annak is egy meglehetősen egysíkú formájáról szól. Azt sugallja: a lényeg, hogy minél hamarabb izgalomba jöjjünk, és eljussunk az orgazmusig. Meg kell tanulnunk, hogy a szeretkezés során az összetartozásunkat, a szövetségünket ünnepeljük, és egymásban gyönyörködünk. Nem egyszerű ezt átprogramozni, még a keresztyén gondolkodásban sem, ez egy hosszabb folyamat.

Milyen hamis elvárások élhetnek a fiatal hívő házaspárokban a szexszel kapcsolatban?

Gyakori az összeillőség hangoztatása, ami alatt általában a hasonló szexuális étvágyat és preferenciákat értik. Legyen meg egy alapösszhang, és minél kevesebbet kelljen dolgozni rajta. Ez mítosz, hiszen az a természetes, hogy a férfiaknak és a nőknek mások az igényei, elképzelései. A dolog szépsége, hogy megpróbáljuk szeretetben megoldani ezeket a különbözőségeket, meg kell tanulnunk kommunikálni. Minden házasságban folyamatosan változnak az élethelyzetek, amelyekhez újra meg újra alkalmazkodnunk kell. Ha azzal indítanánk, hogy nem vagyunk hajlandók erre, mihez kezdünk majd idős korunkban, egy gyermek születése után, vagy mi történik, ha egyikünk depressziós lesz, esetleg szexuális traumával küzd? Az egység érdekében néha félre kell tenni az igényeinket, hordoznunk kell a másikat. A nászéjszaka szintén mitizált esemény. Úgy tekintenek rá, mint valami vizsgára, ahol rögtön a legjobb formánkat kellene hoznunk; ez nem kis teljesítménykényszert szülhet. Érdemes tudatosítani, hogy nem statikus, hanem végtelenül dinamikus, hullámzó gyakorlási folyamatról van szó. Szintén jellemző, ám téves megközelítés az énközpontú szexualitás. Én ezt akarom, te azt akarod, mindenki a maga ura, a saját igényeit menedzseli. Tranzakcióként tekintünk rá, holott a Biblia arról beszél, hogy a feleség nem ura a maga testének, ahogyan a férj sem a magáénak. Ez teljesen más képet fest: többé nem én vagyok a középpontban, hanem a másik, a magánügyből valami közös, szép dolog lesz.

Az Egytestté blogon felbukkan a „szexuális sikerevangélium” fogalma is. Ez mit takar?

Sikerevangéliumnak azt a keresztyén tanítást szokták nevezni, amely szerint Isten azt akarja, hogy jól menjen a sorunk, gazdagok, egészségesek legyünk, mindezt Jézus váltságművében garantálja, hiszen ő legyőzte a szegénységet, a halált. A hívő feladata, hogy mindezt elkérje Istentől, és ő automatikusan meg is adja. Ha mégsem így történik, az a hit gyengeségére utal. A „szexuális sikerevangélium” kifejezésen azt a tanítást értjük, amely (leegyszerűsítve) azt hangoztatja, ha nem élsz házasság előtt nemi életet, akkor Isten megjutalmaz a beteljesítő szexualitással és tökéletes házassággal. Mondanom sem kell, a valóság nem az egyenes arányosság elve szerint működik, és ebbe sokaknak beletörik a hitük. A sikerevangélium szemlélete hamis jogosultságérzést alakíthat ki: „Nekem pedig ez járna, hiszen engedelmeskedtem!” A nehézségekkel szembesülve általában Istenre vagy magunkra kezdünk haragudni: az Úrra, amiért nem adja meg, ami járna, magamra pedig azért, mert nem elég erős a hitem, valamit elrontottam.

Várhatjuk-e, hogy a törvényhez való hűségünk automatikusan áldást és beteljesülést hoz a házasságunkban?

Vannak Igék, amelyek önmagukban kiragadva erre engednek következtetni. Valójában azonban Isten sosem ígérte, hogy problémamentes életünk lesz. A törvényeit azért is adta, hogy védjenek bennünket, ezt el lehet mondani a szexszel kapcsolatban is. Elvégre vannak egyértelmű előnyei a szex megélésének hosszú távú kapcsolatban, például a nemi betegségek, a nem kívánt terhesség elkerülése. Másrészt a Bibliában ott van azoknak a példája, akik látszólag mindent jól csináltak, mégis csapások érték őket. Gondoljunk Jóbra, az ő barátai pontosan azt hangsúlyozták, hogy benne volt a hiba, ő vívta ki Isten haragját. Vagy ott van Pál, akit válogatott nyomorúságok értek, amiért az evangéliumot hirdette. Számomra hatalmas felszabadulás az a gondolat, hogy a keresztyének sokszor a körülöttük élőkhöz hasonlóan szenvednek, de ez is az Úrról való bizonyságtétel része. Volt idő, amikor azt hittem, hívőként pontosan tudnom kellene, hogyan kell jól élni az életet, és emiatt rengeteg elvárást raktam saját magamra. Ebből volt óriási vigasztalás, hogy Istennek a szenvedéssel is terve van, talán éppen az empátiámat, alázatomat, kegyelemre utaltságomat, könyörületességemet fejleszti, amivel őrá mutatva mások felé is fordulhatok.

Fiatal házaspárok gyakran szembesülnek azzal, hogy bár a házasságban már szabad az együttlét, mégis bűntudatot éreznek azzal kapcsolatban, amit addig tiltásként éltek meg. Mi állhat ennek a hátterében?

Előfordulhat, hogy egy hívő pár látszólag mindent helyesen tett, valami mégis megakadályozza, hogy a szexuális életük harmonikusan működjön. Rengeteg ok állhat a háttérben, problémák a bizalommal, kontrollal, szexualizálódott traumák, káros gondolkodási minták, vallási tévtanítások. Amit az ember gyakorol, az szokássá válik. Ez egyszerű kondicionálás: ha vágyat érzek, az első gondolatom, hogy nem szabad. Ebből elkerülés, elfojtás következik, kimenekülünk a szituációból. Az is előfordulhat, hogy a szexet mint szégyenkeltő dolgot sürgetjük, essünk gyorsan túl rajta; ezzel is fennmarad az állandó feszültség. Szerencsére viszonylag könnyen helyrehozható ez az állapot, főleg ha azonosítjuk a mögötte álló hiedelmeket. Például sok, idősebb korában megházasodó nő érzi úgy, hogy a szüzessége az identitása része, így az esküvő után mintha a saját értékükből veszítenének.

Szintén káros tanítás, amikor úgy beszélnek a szexualitásról, mint ami kizárólag a férfiak ügye. Hány tinilány nő fel azzal az üzenettel, hogy a fiúk majd szexet akarnak, nekik pedig nemet kell mondaniuk? Ez a minta azonban könnyen átöröklődik a házasságba is: ott már úgy érzik, kötelesek megadni férjüknek mindazt, amit az igényel. De mi történik akkor, ha a kamaszlány maga is vágyat érez – miközben azt tanulta, hogy neki „nem illene” élveznie?

Milyen személetmód segíthet a házaspároknak abban, hogy elinduljanak a Biblia szerint megélt szexuális intimitás felé?

Számomra nagyon sokat jelentett az a megközelítés, amely az üdvtörténetbe ágyazza be a szexualitást. Az első a teremtés: a testiség jó ajándék, amelyet az Atya azért teremtett, hogy ezen keresztül őrá mutassunk, őt ünnepeljük. De bekövetkezett a bűneset, amely miatt más a mai valóságunk. Küzdelmek, nehézségek, bűnre hajló természetünk miatt folyamatosan vétkezünk egymás és magunk ellen – van miből megtérnünk, gyógyulnunk.

Nehéz szembesülni azzal, hogy bukott világban, bukott szexualitással élünk, de ezt ér gyászolni is! Az üdvtörténet következő állomása a megváltás: a jó hír, hogy Jézus a szexualitásunkat is megváltotta! Ő helyre tudja állítani a megkötözöttségeinket, nem húzódik el tőlünk, ezért bizalommal, szégyen nélkül hozhatjuk elé a fájdalmainkat, küzdelmeinket, sebeinket, szégyeneinket. Végül jön az újjáteremtés, amely kitekintés a jövőbe. A megtéréstől önmagában nem feltétlenül oszlanak el a nehézségeink, de kapunk reménységet, hogy mindez teljesen helyreáll. Az az öröm, amelyet egy pár megél az együttlétei folyamán, csupán halvány előíze annak az egységnek, amely Jézussal valósul meg a mennyben. Ez vigasztalást jelenthet azoknak is, akik egyedülállók, vagy valami oknál fogva nem élhetik meg a szex teljes örömét. Nem maradunk le semmiről – a beteljesülés még odébb van.

Ezt a gondolatsort hogyan lehet a gyakorlatban alkalmazni?

Jól használható például imádságok megfogalmazásakor. Magam is igyekszem, hogy ha bűnvallásra van szükségem, ne csak annyit mondjak, Istenem, bocsáss meg, csúnya dolgot tettem! Először hálát adok, és dicsőítem Istent a szexualitás ajándékáért. Ezután bocsánatot kérek azért, ami ebben eltorzult, és könyörgöm, hogy kegyelme által vigye véghez bennem a megszentelés folyamatát. Formáljon át a Szentlélek erejével, adjon világosságot akaratának megértéséhez és erőt ahhoz, hogy keresztre feszíthessem az óemberemet. Végül a jövő reménységére tekintek: arra az ígéretre, amikor már nem kell küzdenem ezekkel a kísértésekkel.

Meggyőződésem, hogy az adhat egyensúlyt, ha Isten nagy történetében helyezzük el a szexualitást. A kibillenést pedig az okozza, ha valamelyik tényezőt túlhangsúlyozzuk vagy épp elhallgatjuk. Ha csak a bűnre összpontosítunk, szégyenteljesnek, gusztustalannak látjuk a szexualitást. Ha figyelmen kívül hagyjuk a vétkeinket, értetlenül állunk a problémáink előtt. A teremtés jóságának és a bűn valóságának ismerete a megváltás bizonyossága nélkül csupán szabályok általi bűnmenedzseléshez vezet. Ha pedig hiányzik a reménység a helyreállításra, a kétségbeesés spiráljába zuhanunk, hiszen csak a földi élet határáig látunk.

A hitünket nem egyedül, hanem közösségben éljük meg. Bevihetjük-e ide a házasságunk ügyeit, kérdéseit, problémáit is?

Igen, sőt lényeges szerepe van a gyülekezetnek abban, hogy beszéljünk a párkapcsolatról, házasságról. Nem egymás ellenőrizgetéséről beszélek, hanem arról, hogy nem kell egyedül megküzdenünk a csatáinkat. Jó, ha nálunk néhány évvel előrébb járó házaspárokkal bizalommal tudunk beszélni, ellesve a tapasztalataikat, bölcsességüket, megtalálva, ebből mit tudunk beépíteni a saját kapcsolatunkba. Közösségben látjuk azt is, hogy a házasság folyamatos fejlődés, gyógyulás, alakulás, gyakorlás – és ez igaz a szexuális életünkre is.