Jézus a hegyi beszédben kijelentette: „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.” (Mt 5,8) Meglátják, helyesebben megtapasztalják, úgy is mondhatnánk, „tetten érik”, mert az Isten lélek, s „az Istent még soha senki sem látta”, ahogyan János apostol írja a levelében. Sem Mózes, sem Illés, sem mások, ők mégis találkoztak, szót váltottak vele, valamiféle istenélményben volt részük. Ezek szerint ők tiszta szívűek voltak… De mit jelent valójában annak lenni? Nem erkölcsi kategóriát, nem jóságot. Inkább olyasmi ez, mint a mi református templomaink, amelyeknek falai fehérek: megtisztítottak. Mert Jézus ezt is mondta: „Aki engem lát, látja az Atyát.” (Jn 14,9) Ő az istenarcú ember és emberarcú Isten egy személyben, aki maga a láthatatlan Isten látható képe, ikonja.

A mi szívünk azonban telis-tele van, mint egy zsúfolt raktár. Benne van a múltunk, még az őseink története is, a jelenünk és a jövőnk. Benne az örömünk és a bánatunk, a reménységünk és a csüggedésünk, az Istenről alkotott képünk. Ott rejlenek a legújabb kori történések, a járvány és a háború viszontagságai is. Ugyanígy az érzéseink, a félelmeink, a szeretetünk, a gyűlöletünk és a bizonytalanságunk.

A reformáció a szív és a lélek lomtalanításának is ideje, ugyanis lelki lomtalanításra is szükség van. Kérdés azonban, hogyan szabadulhatunk meg azoktól az emlékektől, érzésektől, indulatoktól, kínzó gondolatoktól, amelyek a szívünket nyomják. Nos, vannak olyan dolgok az életünkben, amelyeket nem tudunk meg nem történtté tenni vagy elfeledni, de meg tudunk velük békülni. A mi Urunk a békesség Istene, aki „Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét” (2Kor 5,19). Ugyanis „boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek” (Mt 5,7).

Akkor leszünk tehát tiszta szívűek, ha engedjük, hogy ezt megteremtse bennünk a Mindenható. Miként a zsoltáros, aki így fohászkodik: „Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek, moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó. Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!” (Zsolt 51,9.12) Akinek pedig Isten a szívébe költözik, hogy megtisztítsa a szeretete által, az látja meg őt Jézus Krisztusban, ebben a törékeny, sebezhető férfiúban. Meglátja továbbá a háború elől menekülőkben, a szenvedőkben és a szenvedést enyhítőkben, az „átszögezett kézben”, a megsebzett emberiségben. Akinek a szívében szeretet lakik, az mindenütt, mindenben megláthatja az Istent. Ennek a teremtett világnak ugyanis van gazdája, van atyja, s az Atyának van Fia, akik szeretik ezt a világot és gondoskodnak róla. Gazda nélkül a gazdaság előbb-utóbb semmivé lesz. De mi tudhatjuk, hogy nem vagyunk egyedül.