Ezékiás király uralkodása idejében Sebná volt először az udvarmester, egyben a királyi, azaz a jeruzsálemi palota gondnoka. Személyében olyan ember töltötte be ezt a tisztet, aki nem törődött mások dolgaival, csak saját hatalmának kiterjesztésén munkálkodott. Ugyanaz a hozzáállás jellemezte, mint a bábeli torony építőit: „…szerezzünk magunknak nevet…” (1Móz 11,4) Éppen emiatt építtetett sírboltot is már előre magának (Ézs 22,16) – amiről heti bibliai szakaszaink sorában olvashatunk –, azaz hogy megörökítse a nevét az utókor számára. Sebná az önmagának és önmagáért élő ember példaképe. Világunkban ez a hozzáállás ma különösen is teret nyert, körül vagyunk véve olyan emberekkel, akik csak saját magukkal foglalkoznak, és csak saját dicsőségük még ragyogóbbra fényesítésén fáradoznak. A magas tisztséget hordozóknak soha nem szabad elfelejteniük, hogy ők egy közösségért állnak ott, ahol, Isten akaratát keresve és egyedül csak neki dicsőséget adva.

Éppen ezen önző hozzáállása miatt mondja Ézsaiás próféta Sebnának, hogy „megfosztalak tisztségedtől, kidoblak az állásodból. Azután Eljákímot, Hillkijjá fiát nevezem ki szolgámmá.” (Ézs 22,19–20) Eljákím nevének jelentése: „akit Isten felemel, megerősít”, és ez valóban megtörténik, hiszen Isten lesz az, aki kiemeli őt és magas pozícióba helyezi. Együtt munkálkodik Ezékiás királlyal, és még Ézsaiás prófétához is elmegy, hogy megkérdezze, mi Isten akarata (Ézs 37,1–6).

„Az ő vállára teszem Dávid palotájának kulcsát. Amit kinyit, nem tudja bezárni senki, és amit bezár, nem tudja ki nyitni senki.” (Ézs 22,22) Szinte ugyanezt olvassuk később. A jelenések könyvében, a filadelfiai gyülekezetnek írt levélben (Jel 3,7). Isten ilyen hatalommal ruházza fel azokat, akik őt keresik, és neki adnak dicsőséget!