Miért választotta az újságírói hivatást?

Sok minden szerettem volna lenni gyerekkoromban, aztán rájöttem, hogy újságíróként szinte bármi lehetek, vagy legalábbis rengeteg mindent megismerhetek, megkérdezhetek, közvetíthetek. Ez utóbbit különösen fontosnak tartom, ma már talán ez vált a médiamunkás egyik elsődleges feladatává, számos egyéb vetületét egyre nehezebb művelni. Mindig szerettem írni, némely tanáraim szerint tudtam is, így végül megbeszéltem magammal, hogy ezt az oldalamat éri meg fejleszteni. Egyfajta kegyelemnek tartom azt is az életemben, hogy ennek a szakmának az elméletét az egyik legjobb oktatási intézményben tanulhattam meg, Kolozsváron, remek tanároktól, és olyan szerkesztőségekben gyakorolhattam és dolgozhattam, amelyek még a régi értékek és alapelvek mentén működnek.

Mit jelent önnek a hit a mindennapokban?

Kora gyerekkorom Románia kommunizmusban töltött utolsó évtizedéhez kapcsolódik, minket titokban vittek el a templomba megkeresztelni. A családom nem volt vallásos, de a rendszerváltás után járhattam vallásórára, majd nagy élményt jelentett a konfirmáció: Nagyszalontán, ahol felnőttem, akkoriban még évente mintegy száz fiatal tett vallást a hitéről. Később ifjúsági csoportba jártam, egyházi kórusokban énekeltem, ez az egyetemi éveimmel megszakadt. Még később volt az életemnek egy olyan szakasza, amikor egészen közelről szemlélhettem az egyház belső működését, ezért a mai napig hálás vagyok, sokféle tapasztalatot adott. A hitemet ma már olyan biztos igazodási pontnak tartom, amely akkor is jelen van, ha esetleg időnként megfeledkeznék róla: az erdélyi (pontosabban partiumi) értékrendemhez olyan mértékben hozzátartozik, hogy Magyarországra költözésem után rácsodálkoztam arra, itt mennyi minden nem nyilvánvaló, ami nálunk az volt.

A munkája során rengeteg másik vallással, spiritualitással találkozik. Hogyan éli ezt meg?

A munkám során nemcsak számos más vallással, hanem rengeteg olyan mozzanattal is találkozom, amely akár meg is ingathatna vagy eltéríthetne. Ezek azonban sosem hatnak rám olyan erővel, hogy veszélyt érezzek. Úgy gondolom, ma már mindent tudok a helyén kezelni. Ha a munkám azt kívánja meg, bemegyek bárhová, beszélgetést kezdeményezek vagy folytatok bárkivel. Ha egyházi személynek kell is feltennem akár kellemetlennek tűnő kérdést, megteszem, ha tudom, hogy azzal a tisztánlátást szolgálom. Ugyanakkor azt sem tudnám tagadni, hogy az egyik kedvenc napom az évben október 31-e, és mindig örül a szívem, ha a reformáció emléknapjának ünnepléséről szóló cikket írhatok.

Milyen ma újságírónak lenni? Hogyan éli meg a hivatását a mindennapokban?

Sosem volt könnyű ezt a szakmát művelni, ma sem az. Mind az, amit egykor egyetemi éveim alatt megtanultam az etikáról, a sajtó működéséről, a szólás és a kifejezés szabadságáról, ma már egyre inkább csak elmélet, a gyakorlat pedig teljesen mást mutat. A mindennapokban ez állandó küzdelmet jelent. A közösségi média elterjedésével egyre csökken az igény a valódi, szakmabeliek által írt, minőségi tartalmakra, meg kell küzdeni az olvasók figyelméért. A nyomtatott sajtó visszaszorulása is nagy fájdalom, ezt csak bizonyos mértékben tudják pótolni az internetes felületek, amelyeken keresztül azonban túlságosan könnyű silány tartalmat tolni az olvasók arcába. Mondhatjuk, hogy állandó küzdelem ez a szakma is, de aki szereti és hisz benne, az sosem fog alább adni a minőségből, sem a nyelvi igényességből. Időnként most is előfordul, hogy mentorként foglalkozhatok fiatal újságírójelöltekkel: tőlük ugyanezt szoktam elvárni.

A Macskaszív Alapítvány egyik tagja, edukációs programokat is tartanak. Miért tartja a szívügyének a felelős állattartásról való oktatást?

Az állatvédelem számomra azt is jelenti, hogy emberként Istentől feladatul kaptuk a teremtett világ, benne az állatok gondozását. Ezt minden egyes edukációs programon hangsúlyozzuk: felelősségünk, hogyan bánunk ezekkel a nekünk egyre kiszolgáltatottabb lényekkel.