Bizonyos kimutatások szerint a keresztyének közötti válási ráta megegyezik a világiakéval, habár az ezzel kapcsolatos felmérésekbe a „névleges” keresztyének is beletartoznak. Azonban a keresztyének válási aránya mindenképpen magas, beleértve a klerikusokat, azaz a lelkészi személyeket is.

A válások okának egyházi kivizsgálása során túlsúlyba került a kegyelem hangsúlyozása: a felelősség számonkérése helyett pusztán áldozatként tekintenek a felekre, mintha a válásnak nem tevékeny elkövetői, pusztán az elszenvedői volnának. Mindeközben a jelenség egyházfegyelmi aspektusát törvénykezésnek vagy ítélkezésnek bélyegzik, szem elől tévesztve az ok-okozati relációról (a bűnről és annak következményeiről) szóló világos apostoli passzusokat. Sokszor összemossák, relativizálják vagy elkenik a válásban részt vevő felek felelősségét, mondván, mindig mindkét fél hibás. Így – bár az egyházfegyelmi intézkedések rendszerint elmaradnak – a bibliai értelemben vétlen felet is stigmatizálják. Jól érzékelhető tendencia az is, hogy etikai határhelyzetek emlegetésével próbálják kicsorbítani a házassági elválásról szóló egyértelmű jézusi és páli (szentírási) tanítás élét, és relativizálni a testi megcsalást (házasságtörést), azt a látszatot keltve, mintha a tömeges válások hátterében rendszerint nem a másik féllel szembeni hűtlenség, megcsalás vagy elhagyás állna.

Látjuk, hogy az elvek átültetése a gyakorlatba problematikus, azonban a bibliai parancsok egyszerűek és világosak. Mielőtt áttekintenénk őket, tegyünk néhány alapvető megállapítást a házassággal és a válással kapcsolatosan.

1. A válás összehasonlíthatatlanul nagyobb rombolást végez, mint más bűnök. Sokszor évek, évtizedek vezethetnek el idáig, ezért minden másnál inkább felőröl érzelmileg. Gyakran az évekig tartó fájdalom és kín tetőzését jelenti, rendszerint együtt jár a bűntudat, a szégyenérzet és az elutasítottság megtapasztalásával, akár az elhagyatottság és a reménytelenség érzésével is. A válóper rendszerint további ellenségeskedést, ármánykodást szül, és a gyermekek gyámsága feletti harcot hozza magával. Az egyháznak nyilvánvalóan kezdenie kell valamit ezzel a helyzettel – kell hogy legyenek rá válaszai.

2. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a házasság-válás-újraházasodás során hűségről és hűtlenségről van szó: fogadalmakról és fogadalmak megszegéséről. Az ember a házasságban megszentelt lelki-fizikai kapcsolatra lép a másik féllel, a válás során ezt a hűségre épülő kapcsolatot szakítja el, megszegi a hűségesküjét.

3. A házasság az emberek közötti viszonyok minden típusa közül kiemelkedik egyediségében: maga Isten rendelte el abból a célból, hogy kiábrázolja a Krisztus és az ő egyháza közötti szoros kapcsolatot. A Szentírás Krisztus és az egyház kapcsolatát direkt módon a házasság képével írja le – nem a barátok közötti, nem a szülő-gyermek és nem is a testvérek közötti viszonnyal. Ebből következik, hogy ennek a szétszakítása és megtörése – az egyház és a keresztyénség hitelessége szempontjából – minden egyéb kapcsolat szétesésénél rombolóbb üzenet a világ számára is.

4. Amennyiben a világ előtti tanúságtételről beszélünk, az egyház stabilitása és növekedése – különösen korunkban – nagyrészt azon alapul, miként vélekedik a házasságról. Kiáll-e mellette, illetve hogy a tagjai – és a látható intézmény képviselői és szolgái – miként élik meg házasságukat, hiszen a család a társadalom alapsejtje.

Tekintsük át a válással kapcsolatos eltérő nézeteket! A keresztyén közösségekben a házassági válással kapcsolatban általában két álláspont jelenik meg:

1. Semmilyen körülmények között nem lehet elválni – sem paráznaság (házasságtörés), sem más bűn esetében.

2. A válás néha, bizonyos esetekben megengedett. Itt további két véleménnyel találkozunk: némelyek amellett érvelnek, hogy a válás ugyan bizonyos esetekben megengedett, az újraházasodás viszont nem. Ez a nézet azonban nem tűnik konzekvensnek – vallják mások. Ha Isten engedélyezi, hogy a házasság adott esetben véget érjen válással, nincs ok az újraházasodás tiltására.

Ha az első házasság véget ért, és a házassági szövetség megtört/megszakadt, akkor – érvelnek – a válásban bűntelen „áldozatnak” szabad újra házasságra lépnie valaki mással. A legfőbb kérdés természetesen az, milyen esetekben engedélyezi Isten a válást és az újraházasodást. Itt érdemes leszögezni: a válás sohasem kötelező. Mindenképpen az utolsó lehetőség. A Szentírás vonatkozó útmutatása és rendelkezései alapján tehát léteznek bizonyos legitim okok a válásra és az újraházasodásra: a) paráznaság (házasságtörés, megcsalás); b) hűtlen elhagyás; c) abúzus, értsd: a másik személyét felőrlő – testi-lelki integritását veszélyeztető – emocionális vagy fizikai bántalmazás.