Mikor csatlakozott a bajai reformátusokhoz, és mit jelent ez önnek a mindennapokban?

Már nyolc éve vagyok a Bajai Református Egyházközség tagja. Egyfajta teljességérzés olyan közösséghez is tartozni, amelynek a vallási identitástudat az alapja. Bajától nem messze, egy sárközi faluban, Alsónyéken kezdtem megismerkedni az Istennel és a hittel, ott kereszteltek meg és ott konfirmáltam. Mindig a nagymamámmal jártam templomba, de miután ő eltávozott az élők sorából, sajnos megszakadt a kapcsolatom a faluval és az ottani egyház községgel. Akkor még nem érett meg bennem az a gondolat, hogy csatlakozzak a gyülekezethez, de ott állt előttem édesapám példája, aki rendszeresen jár templomba. Ezért gondoltam úgy, hogy fel kellene keresnem a bajai reformátusokat. Így aztán a családi hagyományokat is tiszteletben tartva felvettem a kapcsolatot a közösséggel, fogadalmat is tettem, hogy ide szeretnék tartozni.

A csatlakozásom után rövid időn belül felkínálták a lehetőséget arra, hogy hitoktató legyek, és bár végül az ehhez szükséges iskolát túl nagy falatnak találtam, és nem végeztem el, mégis éveken keresztül vállaltam a feladatot. Viszont igazgatóként a feladatkörömben bekövetkezett változások miatt már nem tudtam volna jó lelkiismerettel ellátni, ezért idéntől nincsenek hittanóráim. Az évek alatt jó kapcsolatot alakítottam ki a hittanos diákokkal, hálás vagyok érte, hogy ebben is szerepet vállalhattam egy ideig.

Mit szeret a leginkább az igazgatói hivatásában?

Szeretném hangsúlyozni, hogy az igazgatói feladatkört nem tartom annyira a hivatásomnak, mint a pedagógusi mivoltomat. Az előbbi ugyanakkor jóval nagyobb felelősségvállalást jelent az egész szervezet iránt, amely több különböző közösség szoros összefonódásából áll: a gyermekközösség, a szüleik, az itt dolgozó pedagógusok. Az iskolának kiterjedt a kapcsolatrendszere, számos külső partnerrel. Ezért a teendőim nem merülnek ki a személyi feladatokban, a teljes működést, az infrastruktúrát és még sok egyebet át kell fogni. Azt gondolom, akkor teszem jól a dolgomat, ha mindezt át tudom látni és a megfelelő módon irányítani. Igazgatóként természetesen továbbra is azt szeretném, hogy az ide járó gyerekek és a szüleik elégedettek legyenek az iskolával, és az itt dolgozó pedagógusok elhivatottan tudják átadni nemcsak a tananyagot, hanem a nemzeti-keresztyén értékeket is a felnövekvő generációnak.

Mit nyújt önnek személyesen a hit a mindennapi vezetői munkájában?

Mint minden munkahelyi feladat vagy megbízás, az iskolaigazgatóság is nehézségekkel, akadályokkal teli küzdelem, a mindennapokban a hit segít erőt meríteni a problémák megoldásához, illetve megnyugvást találni az elvégzett feladatok, a munka után.

Pedagógusként hogyan látja, mire van a leginkább szüksége a fiataloknak?

Hogy tudjunk velük azonosulni. Ha megértjük a gondolkodásmódjukat, talán egyszerűbb átadnunk nekik, mik a kötelességek, a feladatok. Az a cél, hogy ne tehernek érezzék a tanulást, hanem az magától értetődő szükségletükké váljon. Ez kifejezetten nehéz feladat, részben a pedagógus és a tanítvány közötti korosztályos szakadék miatt, amely a XXI. században azért érződik még egy kissé erősebben a korábbinál, mert annyira felgyorsult a technikai fejlődés. Ezt a felnőttek nehezebben követik, mint a mostani gyermekek vagy diákok. Ezért is az egyik feladatunk, hogy ebben is felzárkózzunk, szinten tartsuk ezt a tudásunkat. A másik lényeges mozzanat szerintem az, hogy a pedagógus megtalálja magában a gyereket. Jelentheti ez azt, hogy visszaemlékezik arra, ő miként viszonyult valamikor a tanuláshoz, illetve ahhoz, aki őt tanította. A gyerekek lelkivilágába valahogyan bele kell helyezkedni, szeretettel kell megszólítani őket, az ő gondolkodásmódjukon keresztül kell közelíteni. Ha felkeltjük az érdeklődésüket, az már fél siker.