... után az Ézsaiás 40–55 részek metaforái egészen új módon és hangon mutatják be Isten szeretetét. Nem fordulhat elő, hogy a Teremtő elfelejtkezzen a népéről! Olyan érzelmeket és tulajdonságokat mutat be a próféta, amelyeket más bibliai könyvben elvétve olvasunk az Örökkévalóról: gyöngédségét, vigasztalását, türelmességét, sőt alázatát. Szeretetéhez képest az anyai ösztön, amellyel újszülöttjéhez ragaszkodik és gondoskodik róla, csak halvány árnyék. Istent többnyire férfias nevekkel és jelzőkkel ismerteti meg a Szentírás, amelyek erőt és hatalmat sugároznak. Itt azonban közel jön hozzánk, és támogat minket a velünk együttérző Isten.

A názáreti Jézus emberi alakja Ézsaiás könyvének ezekből a részeiből felismerhető magatartást ábrázol: szelíd és alázatos. „A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja ki.” (Ézs 42,3) Bátorít: „Ne félj, mert én veled vagyok!” (43,5) Mennyi érzelem van abban, ahogyan Jézus magára vette és átélte a „fájdalmak férfia” képét! Ő „a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta, […] a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” (53,4–5)

Az érzelmek fontos szerepet játszanak a közérzetünkben és személyes kapcsolataink alakulásában egyaránt, de a hitéletünkben is. Adventben szükségünk van és alkalmunk is nyílhat arra, hogy Istennek ezt a krisztusi irgalmas arcát keressük. Legalább decemberben tartsunk tűzszünetet háborgó lelkünkben! Ezt javasoljuk ünnep idején a háborúzó országoknak is. Miért ne lehetne abbahagyni, felfüggeszteni a gyűlölködést, egymás ócsárolását családban, közéletben, közbeszédben, politikában?

Az érzelmek jönnek és elmúlnak, de lehet szabályozni őket. Nem elfojtani, hanem megismerni, tudatosítani és munkába venni. Tanulgatni és gyakorolni azt, miként csendesíthetjük le magunkban az ártalmas ítéleteket, önmagunk és az emberek megbélyegzését, és hogyan formáljuk át azokat építő javaslatokká. Egyáltalán azt, mikor és hogyan fejezzük ki az indulatokat úgy, hogy az épülésre szolgáljon. Egyéni imádságainkban rászokhatnánk a békességre, együttérzésre és irgalmasságra. Azután mindez tartós is maradhatna.

Weöres Sándor írja: „Visszafojtott szenvedélyekkel vánszorogni éppoly keserves, mint szabadjára eresztett szenvedélyek között morzsolódni… Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelídíted: igába foghatod őket… Jó és rossz tulajdonságaid alapjában véve nincsenek. Ápolt tulajdonságaid jók; becézett vagy elhanyagolt tulajdonságaid rosszak” (A vágyak idomítása).