János evangéliumának jellegzetessége, hogy bővebben szól arról, amit Jézus magáról mondott. Ilyenek az „én vagyok” kezdetű mondások: én vagyok az út, az igazság és az élet, az igazi szőlőtő, a jó pásztor, ugyanígy Jézus tanítása a mennyei Atyával való kapcsolatáról. Az elején a többi evangéliumtól eltérően nem beszél a születéstörténet részleteiről, hanem csak a titokról: Isten tervei miként öltöttek testet Jézusban, honnan jött és hova érkezett meg. Ennek összefoglalása: „Az Ige testté lett…” (Jn 1,14)

Az evangélista itt a görög logosz szót használja, jelentése: beszéd (az Újszövetségben tipikusan Isten Igéje), de jelent szándékot, tervet, indokot, ezek kapcsolatát (innen ered a „logikus” szavunk is), ebben az összefüggésben a mennyei Atya tervét a bűneset által megrontott emberiség megmentésére. Ez mutatkozott meg az Évának adott ígéretben, hogy az eljövendő a Sátánt jelképező kígyó nyakára fog taposni, továbbá Ábrahám elhívásában, a prófétáknak adott ígéretekben, végül beteljesedett a Megváltó Jézus megszületésével. Erről szól a szép adventi énekünk is: „Megmondottad volt még kezdetben / A legelső emberpárnak, / Hogy ők a szomorú esetben / Mindörökké nem maradnak: / Küldesz vigasztalót, / Ő magvukból valót…”

Ebben az évben emlékeztünk meg a 325-ben elfogadott ökumenikus niceai hitvallás ezerhétszáz éves jubileumáról. Ez a hitvallás éppen a János evangéliuma gondolatmenetét és szóhasználatát követve fogalmazta meg a mai napig érvényesen a keresztyén hit alaptételeit. Jézusról így vall: „Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született minden idő előtt, Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől; született és nem teremtetett, az Atyával egylényegű, és általa lett minden. Érettünk, emberekért és üdvösségünkért leszállt a mennyből. Megtestesült…”

Álljunk be mi is gondolatban a betlehemi pásztorok közé, hogy álmélkodással csodáljuk Istennek hozzánk való szeretetét!