Életem eddigi legnyomasztóbb, sötét, fénytelen adventjén, amikor a lelkem roskadozva vittem, ráakadtam egy budapesti utamon arra a kis képecskére, amelyre ha bármikor ránézek, mindig megvidámodik a szívem. Vonalvigasz, remény, derű, üzenő világosság a számomra. Személyre szabott tárgylevél. Majdnem húsz éve már, hogy őrzöm, dolgozószobám bájos kincse. Szemlélem, és valahogy előlopakodik belőle az eredeti szándék. A neves szobrászművész és grafikus, Borsos Miklós úgy akart több karácsony előtt is örömöt szerezni barátainak, hogy rajzolt nekik egy ilyen képecskét, saját kezű alkotással lepte meg őket. Szeretetből készültek ezek a metszetek. Miniatűr alkotások – nagy szeretetdózissal.

Borsos Miklós karácsonyi grafikái kecsesek, légiesek és egyszerűek. Elég azonban egy pillantást vetni rájuk, és rögtön érződik rajtuk, hogy csak az Üdvözítő születése fölötti örömbe beleölelt, abban személyesen érintett művész képes így, mindössze néhány könnyed vonallal olyan atmoszférát teremteni, amely lelkesít, felszabadít és örömre hangol. Maga Borsos Miklós írta egyszer az örömről, hogy az nem mennyiségi fogalom: „Nem kell hozzá sem pénz, sem külső társadalmi keret, csak a lélek, a szellem csiszoltsága, a szép dolgok befogadására való készség – amit viszont nem könnyű elérni.”

A karácsonyi ünnepkörben különösen is kifényesedik számomra ez a rajz. Az eredeti nyomat barna színű, mégis ragyog: olyan, mintha felülről ömlene lefelé a fény. Amikor rám talált ez a metszet, éppen kihunyóban voltak a fényeim, de amikor ránézek, eszembe juttatja az ismert éneket: „Halálban, éjben vártam én: fölkelt a nap rám véled. / Terólad ömlik rám a fény: a béke, boldog élet, / A Lélek ékességei; / Belőlük hitnek mennyei / Szép tisztasága árad.” (RÉ 21 412,3)