Advent idején, amikor elcsendesedünk, újra és újra eszünkbe jut: nem minden az, aminek látszik. Vannak kevésbé kiszámítható történések, amelyek bizonytalanná tesznek bennünket – ugyanakkor reményt is ébreszthetnek. Hasonló érzés foghat el minket akkor is, amikor az evangéliumok a legelső karácsonyról nem idilli képeslapok nyelvén szólnak. Négy egymásba fonódó élethelyzetet tárnak elénk, amelyekben József és Mária története drámaként bontakozik ki. Feszültségek, veszélyek, félreértések és kényszerű döntések kísérik útjukat.

A szent család kifejezés hajlamos megszelídíteni, romantikus, harmonikus képpé formálni a történéseket, miközben a gyermek érkezése mindkettőjüket azzal szembesíti, hogy a hit nem elsősorban megnyugtató érzés, hanem lemondás az emberi kontrollról. Isten életük legsebezhetőbb pontján ad nekünk kijelentést.

Mária válasza – „történjék velem a te beszéded szerint!” (Lk 1,38) – nem ünnepélyes kijelentés, hanem bátor hitvallás. Egy fiatal nő igenje, aki nem látja előre, hová vezet ez az út, mégis rábízza magát Isten akaratára. Jegyesség idején várandósnak lenni abban a társadalomban súlyos következményekkel járt: tisztességét megkérdőjelezhették, vőlegényét pedig nehéz választás elé állította. Mária biztosítékok kérése nélkül odaszánja magát Istennek. Az odaszánás itt nem elvont lelki kategória, hanem nagyon is konkrét lépés, amely valami radikálisan újat indít el a történelemben.

Ezután József kerül döntési helyzetbe. A Szentírás szűkszavúan, mégis sokatmondóan fogalmaz: „úgy tett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki...” (Mt 1,24) József hitt Istennek. Félretette a saját elképzeléseit, nem a környezete véleményére hallgatott, nem az érzései vezették. Döntése ritkán kerül a figyelmünk középpontjába, pedig elképzelhetjük, milyen belső küzdelem állhatott e mondat mögött: egész jövőjét engedi át a Mindenhatónak. A saját logikája helyére valami más kerül, ami nem az övé, nem Máriáé, nem a faluközösségé, hanem Istené.