Magyar karácsony a nagyvilágban
Egy imányi távolságra vagyunk az Emberfiától, aki értünk leszállt a mennyekből, hogy dicsőségét hátrahagyva megváltásunkért a pokol legmélyére ereszkedjen. Ám Isten az övéit annyira szereti, mint saját egyszülött Fiát, és kimenekíti a halálból. Jézus azzal köszönt el mennybemenetele előtt a tanítványaitól, és minden benne hívőnek ezt üzeni: elmegyek és helyet készítek nektek, majd ismét eljövök, és ott lesztek velem az örökkévalóságon át. A születés misztériuma ebben az ígéretben teljesedik ki: a test a földé, a lélek nem az enyészeté. Karácsony ünnepét a világ a külsőségekben üli meg, de a keresztyén ember elcsendesedik: találkozik Ég és Föld, Jézus megérkezett közénk. Azt kérdeztük a világ különböző pontjain élő reformátusoktól, ők hogyan ünnepelnek, illetve milyen úton haladtak az egykori hazából a választott újba.
MEGROHANJÁK AZ ITTHONI EMLÉKEK
Sommer-Izsák Erzsébet tolmács Deitingen, Svájc:
A magyar tolmács és a svájci mérnök, Bruno Sommer a munkájuk révén találkoztak Budapesten. Szerelmük házasságban teljesedett ki: a menyasszony falujában, az aprócska Berkesz református templomában, Szabolcsban fogadtak egymásnak örök hűséget. A feleség követte a svájci német nyelvet beszélő férjet Bern kantonba. Noel fiuk tizennyolc, Leoni lányuk tizenöt éves. Amikor otthont igyekeztek teremteni, erősen tartották a magyar hagyományokat. A karácsony ünneplésében Európában sok közös vonást fedezhetünk fel, ők pedig ahogy egymást követték az évek, lassan alkalmazkodtak a környezetükhöz. A nagy sütés-főzéssel már nem töltenek időt, bár a menüjük összeállítása most sem igazán rövid konyhai tartózkodást igényel. Praktikussága miatt kedvelik a kínai fondüt, a sütésre váró húst és zöldséget a nyársra húzzák, és csak a vacsorához közeledve kezdik elkészíteni. Elmaradhatatlan a jó erős húsleves. Csirke, pulyka, sertés, borjú köré rendezik a hasábburgonyát.
Mint Erzsa, az édesanya hangsúlyozza: csak élő fenyőt állítanak. Az illatok, az érzések, az otthoni emlékek megrohanják, szaloncukrot mindig kapnak a magyarországi rokonoktól, barátoktól. Diós, rumos-mazsolás, gyümölcsös a népszerű, annak idején a nyírtéti nagymama ezüst sztaniolpapírba csomagolta a karácsony gasztronómiai szimbólumát. Szenteste délutánján díszítik a karácsonyfát, ebben Erzsa szintén Svájcban élő húga és anyósa segít.
A faluban általában mintegy négyszázan mennek el az éjféli misére, a reformátusok pedig az istentiszteletre. Az édesapa anyanyelvén, az édesanya magyarul imádkozik, a gyerekek németül és magyarul egyaránt fohászkodnak Istenhez. Reformátusként konfirmáltak. Számukra a két nyelv használata, a két kultúra ötvözése természetes. Erzsa megosztja kinti tapasztalatait: az adventi díszek, a koszorú a négy gyertyával, a kalendárium itt gazdagította a hagyományokat.
Megbecsült szokás, hogy a családfő a vacsoránál egy almát annyi szeletre vág, amennyien az asztal körül ülnek, jelképezve ezzel az összetartozást és azt a reményt, hogy a következő ünnepen szintén együtt lesznek a terített asztalnál. Az édesanya elmondja, istenhite itt erősödött meg, hálás, hogy a gyermekei is vallásosak. Amit nehezményez, hogy az egyházban időnként a politikai küzdelmek is teret kapnak, pedig a lelki élet és a közéleti nyilvánosság keveredése falat emel, árkot ás hívő és hívő, keresztyén és ateista között.
Banka Ildikó tanár, egyházközségi pénztáros, Nevetlenfalu, Ukrajna:
A szomszéd községből, Öregakliból ment férjhez Nevetlenbe, ahogy itt mondják. A háború éles késként vágta ketté a családokat, a hagyományokat, a megszokott élet kereteit. A semmiből építettek maguknak otthont a férjével. Gyönyörűen berendezték, megszületett a gyermekük, Kamilla. Az épp nagykorúvá érett lány a Debreceni Hittudományi Egyetem hallgatója. Nyári gyermektáborokban, evangelizációkon formálta ki benne Isten a késztetést, lépjen az ő szolgálatába. Mielőtt bombák kezdték hasítani Ukrajna egét, családi körben ültek az asztalhoz karácsonykor. A kántálás a legjobban várt közösségi eseményként rögzült az emlékezetében.
Először csak egy családhoz mentek, onnan már a vendéglátók is csatlakoztak, és így haladtak tovább. Egyre gyarapodott a dicsőítők száma. Este az istentiszteleten adtak hálát Jézus Krisztusért. A szülők, az unokatestvérek felkeresése természetes volt. A hitüket nemcsak megőrizték, hanem meg is szilárdították a veszteségek tengerében. A magyar nyelvet és irodalmat tanító Ildikó vegyes tannyelvű iskolában áll a katedrára, az egykori száznyolcvan tanuló negyede a határ magyar oldalára települt.
A családfő villanyt szerel Európa több országában, a fény azt jelképezi az életében, hogy egyszer hazatérhet a szülőföldjére. Amíg a háborút nem zárja le békeszerződés, és ismét átjárható nem lesz a határ a férfiaknak is, addig a Beregben vett házban gyűlik össze a család, legalább három országból. Az eddigi nyugodt, békés karácsonyra vágynak. Ildikó szeretne ismét Jézus születésének örülni, a családját az ünnepi asztalhoz ültetni, a gyülekezetben Istent dicsőíteni.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!