Ránk vár, akire várunk

Előfizetek

Elvileg minden érettségizett magyar ember ismeri (vagy ismernie kellene) Arany János Epilogus című költeményét, melyben az életével elszámoló, azt összegző hatvanéves költő azt írja: „Az életet, ím, megjártam; / Nem azt adott, amit vártam: / Néha többet, / Kérve, kellve, kevesebbet.” A magyar nyelvből felülmúlhatatlan aranyhegyet varázsoló, a futó időt megkötő, sokak szerint a legmagyarabb magyar költő személyes vallomását általánosítva, nyugodtan kimondhatjuk: az ember egész életében vár valamit.

Mindenki vár, egyben vágyik valamire, hiszen a két érzés, illetve magatartás összekapcsolódik. Talán a legtöbben boldogságot, bőséget, biztonságot, kényelmet, gondtalan napokat, kifogyhatatlan élvezeteket, élményeket, új, nagy örömöket várnak és vágynak egész életükben. Nekik (is) üzente egy másik protestáns magyar költő, Reményik Sándor: „Ne várj nagy dolgot életedbe, / Kis hópelyhek az örömök, / Szitáló, halk szirom-csodák. / Rajtuk át Isten szól: jövök.”

Vajon most, 2025 adventjében hányan várják Isten jövetelét? S hányan tudják, hogy az adventus Domini – az Úr eljövetele – kifejezés mit jelent? Milyen Úr, mikor, hol és miképp jött s jön el? Ma, amikor a világon több mint két és fél milliárd keresztyén ember várja a karácsonyt, hányan tudják, hogy kétezer éve bizony senki sem várta Jézust? Amikor évről évre újraolvassuk a Szentírásban (Lukács evangéliumában) – és hallgatjuk az istentiszteleten – Krisztus születésének jól ismert történetét, alig vesszük észre azt az „apró” tényt, hogy a Józseffel Betlehembe érkező, szülni készülő Mária számára egyetlen háznál sem volt hely! Ezért egy istállóban, az állatok házában – Giovanni Papini olasz író szavaival: „a világ legmocskosabb, trágyától bűzlő szülőszobájában” – jött e világra Isten Fia.

A botrányt megismétli János evangéliuma, amely az örökkévaló Ige testté levéséről, Jézus Krisztus születéséről azt közli, hogy „a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt” (Jn 1,11). Hogy valóban nem fogadta be ez a világ, arra a legfőbb bizonyíték a nagypéntek, amikor senki sem állt mellé, még a legközelebbi tanítványai is elhagyták, megtagadták vagy elárulták őt.

Fotó: Archívum

Kedves Olvasó!

A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!