Szabó Magda Az ajtó című regényében Emerenc, a hűséges szolgáló egy kis házban lakik, amelynek az ajtaja mindig zárva van. Ki-be jár rajta, különben mindig zárva tartja, mintha élete nagy titkát őrizné mögötte. Igaz, hogy egyszer megnyitja asszonya előtt, és megmutatja neki a kincseit – amelynek része egy népes macskacsalád –, de aztán újra bezárja. Nekünk is vannak ilyen gondosan bezárt ajtóink, amelyekről elmondhatjuk: „Lélek ez ajtón se be, se ki!” (Arany János) Zárkózott életet élünk, ami részben érthető – azonban a lelki házunkat sem nyitjuk meg szívesen. Nem csak a befelé forduló, introvertált emberek élik így az életüket. A csalódások és a sebek is bizalmatlansághoz vezetnek.

„Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem” – mondja Jézus (Jel 3,20). Aki állt és várt már zárt ajtó előtt, az tudja, hogy egy idő után rossz érzések, kételyek kerítik hatalmába a várakozót. „Nincsenek itthon, talán nem akarnak beengedni, nemkívánatos személy vagyok ebben a hajlékban” – gondolja.

A zörgető Jézusnak is nehéz lehet az ajtó előtt állnia és mindhiába várnia a zárkózottságunk miatt. Mert nemcsak a házunk ajtaját kell megnyitnunk előtte, hanem a lelkünkét is. Mennyi mindenről nem szeretünk beszélni, van, amire még emlékezni sem akarunk, egyszóval fájó sebeket hordozunk. Vagy mi vétettünk, vagy mások vétettek ellenünk, egy bizonyos, hogy megsebesültünk, és félünk az újabb sebektől.

A félelem zárkózottá tesz, a lélek ajtaja bezárul mindenki előtt, a bizalom azonban megnyithatja az ajtót Krisztus, az áldott orvos előtt, aki az irgalom által képes begyógyítani a sebeinket. A megfeszített és feltámadott Jézus sebeit is begyógyította az Isten. „…a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg” – olvassuk az Úr szenvedő szolgájáról.

Az ajtót mégis nehéz megnyitni, olykor szinte lehetetlen. Ám van egy másik ajtó is, amely mindig nyitva áll előttünk: „Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, az megtartatik, bejár és kijár, és legelőre talál” – mondja Jézus. Ő vár ránk, hogy hazatérjünk az atyai házba, miként a tékozló fiú, és megajándékozhasson minket a fiúság jegyeivel. „Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! …mert ez az én fiam…” (Lk 15,22.24)

Az atyai ház ajtaja mindig nyitva áll előttünk. Ha meghalljuk a zörgetést és megnyílik az ajtónk, békesség tölti el a szívünket. Zákeus is megnyitotta az ajtót Jézus előtt, de nemcsak a házába, hanem a lelkébe is befogadta őt, és átélte a fiúvá fogadtatás csodáját. Ekkor mondja Jézus: „Ma lett üdvössége ennek a háznak.”