... úgynevezett „Én vagyok...” mondást olvasunk János evangéliumában Jézustól. Biztató önkijelentések arról, hogy Istentől jött és tőle hozott ajándékot: táplálékot, biztonságot, bővelkedő életet. Olyan képeket használ bemutatkozásában, amelyek az emberlét magasabb rendű megéléséhez szükségesek: Jézus az élet kenyere, a világ világossága, a jó pásztor, az ajtó, a feltámadás és az élet, az út, az igazság és élet, végül a szőlőtő. Más szavakkal táplálék, fény, útmutatás, biztonság, túlélés és kapcsolat. Ezek mind az ő mennyei Atyjára utalnak, és arra az első, nagy kijelentésre, amelyet Isten Mózesnek mondott a csipkebokornál: „Vagyok, aki vagyok.” (2Móz 3,14)

Míg az első három evangéliumban Jézus nem beszél nyíltan magáról mint Messiásról, a negyedik evangélium hangsúlyosan többször is idézi ezt a két biztató szót: én vagyok. Először a samáriai asszonynak mondja ki egy magánbeszélgetésben, később nyilvánosan az őt hallgatóknak, azután a tanítványainak ad kijelentést, végül elfogatásakor elébe megy a katonáknak, és öntudatosan vállalja: „Én vagyok.” (Jn 18,5) János szerint egész hadsereg vonult ki ellene, nem csak néhány fegyveres, hiszen ezredes vezette a csapatot. Attól tartottak, hogy ellenáll? Jézus azonban készült, elvállalta küldetését és a rá váró szenvedéseket. Kiállásától többen „visszatántorodtak és a földre estek” (18,6). Nem úgy viselkedett, mint egy megfélemlített, megalázott vádlott. Nem menekült, nem rejtőzött el üldözői elől, mint akkor, amikor az ünneplő tömeg királlyá akarta tenni.

Jézus nem áldozatul esik ellenségei szándékának, az emberi gonoszságnak, vakhitnek, féltékenységnek, félelemnek, hanem tudatosan áldozatot vállal. „Én vagyok...” kijelentései nem emberi büszkeségből, kérkedésből vagy dacból születtek, hanem isteni küldetésének megértéséből. Ezt a küldetést Istennel, mennyei Atyjával beszélte meg, tőle kapta, azután kilépett vele a nyilvánosság elé.

Megkötözött fogolyként sem tehetetlenül állt vádlóival szemben, nem hajolt meg az erőszak előtt, mert Isten akarata előtt már meghajolt. Amikor a főpap tanításairól kérdezte, visszakérdezett, hiszen semmit nem mondott vagy tett titokban. Amikor pedig arcul ütötték, szembesítette tettével a szolgát: „Ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, hogy rossz volt, ha pedig jót mondtam, miért ütsz engem?” (18,23) Úgy beszélt, úgy viselkedett szorongatott helyzetében is, hogy azzal Isten országának uralmát hirdette.

Jézus szenvedésében is szelíd és határozott maradt, példát adva nekünk az öntudatos keresztyén életre és az ezzel járó szenvedésekre.