Kutatja a hagyományt, de művészi munkájával igyekszik átadni is azt. Mikor tudatosult önben, hogy a népművészetre szeretné egész életét és munkáját felépíteni?

Ez fokozatosan történt, hiszen számomra a néphagyomány olyan, mint a levegő, amelyet az ember ritkán vesz akaratlagosan. Már magzati korban kaptam a népdalokat édesanyámtól, akinek mindennapjait átszőtte az éneklés. Pontosan fel tudom idézni, mikor kezdtem el tudatosan énekelni. Gimnazistakoromban a zeneiskolában Simon Kati kezembe adta Domokos Pál Péter – Rajeczky Benjámin Csángó népzene, illetve Kodály Zoltán – Vargyas Lajos A magyar népzene című kötetét és somogyi gyűjtéseket is. Azt mondta: „Erre való a hangod, ezeket tanuld meg!” Így is tettem, és rádöbbentem, hogy ugyan sok éneket hozok otthonról, de a magyar népdalkincs még sokszínűbb, gazdagabb. Tudatosan elkezdtem hát megtanulni mindent, amihez csak hozzáfértem.