Reformátusok Lapja

Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és - értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. A következő két héten Steinbach József református lelkipásztor, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli egyházkerületének püspöke osztja meg velünk gondolatait.

Imacsoportot indított a Facebookon Bella Violetta. – Ez nem pótolja a személyes imádságainkat. De kár lenne kihagyni, csak mert mások előtt gátlásaink vannak. Remélem, egymás imáit látva felszabadulunk a teher alól – bizakodik a győrszemerei református lelkész.

Nem a sír mélységébe kell a tekintetünket fordítanunk, hanem fölfelé nézve lássuk meg azt, aki úgy él, hogy legyőzte a halált. Szívünk balgaságát szüntesse meg az a Megváltó, aki mellénk szegődik a mi földi életutunkon. A feltámadás ünnepe azt hirdeti nekünk, hogy minden ellenség legyőzetett.

A közösen meghozott döntéseket és a keresztyén hitből fakadó értékek melletti kiállást tartja a legfontosabbnak Balog Zoltán dunamelléki püspök és Molnár János tiszántúli főgondnok. A Zsinat elnökeit református közösségről, járványról és ökumenikus kapcsolatainkról is kérdeztük.

A lélektan ismeri a jelenséget: a testi közelség, az érintés, simogatás gyógyítóan hat az emberi szervezetre. Az ikerpárok szülei szerte a világban tapasztalják gyermekeik szoros összetartozását, érzelmi, lelki kapcsolatát, a tudomány azonban teljességében nem tudta még feltérképezni, milyen mélységeket és lehetőségeket rejt ez a kapcsolat.

Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. E belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. A kommunikáció formája lehet kérés, könyörgés, hálaadás, dicséret vagy magasztalás. Most az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.

A Biblia közös olvasása Isten üzenetének mélyebb megértését segíti, közösségi élményt is nyújt, erősítve a hívők kapcsolatát. Az együtt töltött időt gazdagítják azok az elmélkedések, amelyek közös gondolkodásra és párbeszédre ösztönöznek. A heti bibliai szakaszhoz Pap Ferenc írt jegyzetet, amely értékes iránymutatást ad a szöveg jobb értéséhez.

Amilyen valóságosan a testünk részévé lesz a kenyér és a bor, olyan valóságosan vagyunk közösségben a feltámadt Krisztussal a Szentlélek által – ő velünk van, ahogy ígérte. Emellett az úrvacsora kifejezi, hogy Jézus Krisztus összeköt és testvérekké formál bennünket – vallja Gonda László egyházkerületi főtanácsos, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem oktatója.

Ápoljuk és őrizzük a kapcsolatot ezen az ünnepen is a magyar református közösségen belül, hiszen minket személyesen, családban, gyülekezetben, egyházunkban, nemzetünkben, határok felett is egyben tart és őriz közös hitünk, kultúránk és történelmünk. Hamarosan újra találkozhatunk!

Arimátiai Józsefnek tekintélyes személyisége és gazdagsága mellett volt egy másik jellemző tulajdonsága is: Jézus tágabb tanítványi köréhez tartozott, maga is várta az Isten országát. És a zsidó nagytanács tagja volt, ezért nyíltan nem követhette Jézust. Ezekben a nehéz órákban tűnt fel Nikodémus is, aki kegyelete jeléül száz fontnyi drága kenetet is hozott Jézus holttestének bebalzsamozásához. Ő is érdeklődött Jézus tanításai iránt, és egyszer éjszaka meg is látogatta.

Krisztus arcát szemlélve az Isten képére teremtettségünk áll helyre. Újra kezdünk arra formálódni, amire Isten szánt minket. Krisztus emberként való eljövetele azért is a kegyelem nagy ajándéka volt számunkra, mert emberként az embert keressük még az isteniben is. Végességünkben képtelenek vagyunk igazán befogni a végtelent. Ám Krisztus arcára tekintve mégis lehetségessé válik ez, és egyszer eljutunk majd a színről színre látásig.

Az úrvacsorában legfontosabb a közösség, az Istennel és az őt értünk kiengesztelő Jézus Krisztus mai tanítványaival, hívő testvéreinkkel megélt asztalközösség. Ha utóbbiban nem lehet is részünk, most megérthetjük Krisztus másik Pártfogóról szóló tanításának egyik jelentőségét: – mondja Balla Ibolya református lelkész, a pápai teológia akadémia docense.

Benne vagyunk a nagypénteki – emberi – érzéskavalkádban. Szitkozódunk és fogadkozunk. Áldunk és átkozunk. Dicsőítünk és megtagadunk. Ráadásul ez valahogy úgy egyszerre történik, megy végbe, kavarog bennünk. És a húsvétvasárnap eufóriája sem áll távol tőlünk. Az elragadtatás.

Az öröklétet inkább az egész életünk határozza meg. Szokták mondani, hogy az öregek arcán ott van az életük. A súlyos betegektől tanultam, hogy a bűnök nem akkor fájnak igazán, amikor elkövetjük őket, hanem az életünk végén. Ezért is lenne jó sokkal megfontoltabban élnünk – Gecse Attila kórházlelkész, gyászterapeuta, a miskolci Erzsébet Hospice Alapítvány alapítója.

Kire hallgatunk mi a mai napon? A félelmeinket erősítők károgására, hogy minden összeomlott, nem tudjuk kezelni ezt a lehetetlen helyzetet? Vagy az élő, feltámadott Krisztusra, aki azt mondja: „Ne félj, csak higgy, és meggyógyulsz.” Beteg ez a világ fizikailag, mentálisan, lelkileg. De ő azt ígéri, meggyógyul a lelked, a gondolkodásod, a világról, Istenről és az emberekről alkotott véleményed.

A pápai reformátusok összetartók, fontos nekik, a városukban is szolgáljanak. Szakács Gergely vezető lelkipásztor úgy véli, a gyülekezet céltudatos, és az elmúlt évtizedben lényegessé vált számukra, Istennek mi a terve a közösséggel, és e célnak rendelik alá programjaikat. Szerinte a kisebb közösségek, akik most az internet útján jönnek össze, ezután is megmaradnak.

Aki várja a halottak feltámadását, annak a halál nem lehet végső megsemmisülés. Az nem készít „örök lakhelyet” a temetőben a halottainak vagy önmagának. Az talán a gyász fájdalma közben is hamarabb érti meg Isten vigasztalását. Az több vigasztalást nyer, amikor öregedő testével vívja harcait. Mert nemcsak az van szemünk előtt, ami a földön közelít hozzánk, hanem az is, amit a feltámadásban készít nekünk a mi Megváltónk, a feltámadott Úr Jézus Krisztus.

A felkészítés a legációra ez évben sem maradt el a Károlin. A megszokott gyakorlathoz képest csupán annyi változott, hogy online formában tartották meg az előadásokat. Az alsóbb évesek általában mintaprédikációk alapján készülnek a legációra, azonban arra is volt már példa, hogy egyes gyülekezetekben a helyi lelkipásztor segített az igehirdetés megfogalmazásában, kidolgozásában. A hallgatók harmadévtől készíthetik el saját beszédeiket.

Húsvét után a csoda, a titok és a tekintély sarkallja arra az apostolokat és minden kor tanítványait, a keresztyénséget, hogy együtt maradjanak. Mert hitünket nem jó egyedül megélni, csakis közösségben ápolható. Hasonló ez ahhoz, mint amikor a huszadik század háborúiban az emberek a bombázások elől az óvóhelyekre menekültek, összegyülekezve, egymást támogatva. Az óvóhelyen nincs gyűlölet, egyéni érdek, ellentét, csak egy cél létezik: a megmenekülés.

Nekem is feltöltődés látni a gyülekezeti tagokat a padsorokban: hihetetlen, megfoghatatlan energiát kapok tőlük. Azt gondolom, hogy ez pont a családias, lelki kapcsolatból ered, amely pedig Isten Lelkének munkája. Jó így Igét hirdetni – állítja mosolyogva Pásztor Dániel Sajóvelezdi Református Egyházközség lelkipásztora, aki ettől az esztendőtől egyben a tiszáninneni egyházkerület püspöke.

Mielőtt feladnánk, jön a fényes ruhás, nem is egy, hanem kettő, és hozzánk szól: miért keresitek a holtak között az élőt? Nem jót és nem jól kerestek! Nem jó helyen kutattok. Ne a halált faggassátok életetek üres vermében, ne magatoktól várjátok, ne is az emlékektől és ne más emberektől a válaszokat, amelyek újra életre vezetnek, vagy kihúznak gyászotok, depressziótok mélyéből! Hallgassatok az angyalra, aki azt mondja: „Nincsen itt, hanem feltámadt!”

Nem szeretem az önmegvalósítás szót. Úgy érzem, az Úristen eddig is kihozta belőlem mindazt, amit lehet és kell. Hit és humán kultúra egyaránt, együtt fontos számomra. Nem büszke, hanem hálás vagyok azért, hogy az elmúlt hónapokban, ezalatt a bezártság-év alatt sok műfajban több száz írást tettem le az asztalra – vallja a hetvenéves Petrőczi Éva író, irodalomtörténész.

A töviskorona a gúny szimbóluma volt, negatív hitvallás arról, hogy a názáreti Jézus nem király, nem az Isten felkentje, nem Krisztus. E töviskoszorúban minden bűnünk, nyomorúságunk, minden betegségünk, ez a mostani vírushelyzet is benne van. Jézus fejére helyezték, karikatúrát gyártottak belőle, pedig „a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta”. Ma is akadnak, akik a vírushelyzet és a megváltás metszéspontjában a kigúnyolható Jézust látják.

Az idősotthonok egy éve zárva vannak, a járvány meghatározza a mindennapjaikat. A bentlakók nem jöhetnek ki, a látogatók továbbra sem mehetnek be. Járványidőben a közösségi élet csekély, a közös istentiszteletet nem tartják meg imateremben, és együtt étkezni sem lehet, Farkas Istvánné mégis jól érzi magát: egyéni beszélgetésekre van lehetőség.

A bővülő református énekeskönyvet szerkesztő bizottság titkárát, Bódiss Tamást, arra kértük, válasszon három olyan éneket a készülő gyűjteményből, amely segíthet a húsvét lényegének megélésében. – A „Krisztus, virágunk, szép termő águnk...” kezdetű éneket gyermekek is könnyen és gyorsan megtanulják. Segít a refrén: „Feltámadt Krisztus, vigadjunk, / Bűnünkből már feltámadjunk!” Éneklésébe az egész gyülekezet bekapcsolódhat.

Talán egy idő után híre megy, hogy az ember hogyan végzi a munkáját és hogyan tud bánni másokkal. A munkám jelentős része volt, hogy presbiterekkel, gyülekezeti küldöttségekkel, lelkészekkel beszélgettem, majd őket meghallgatva tolmácsoltam gondjaikat, kéréseiket a mindenkori főnökömnek. Ezt látva elégedettek voltak velem – mondja Tóth Gáborné Kathona Zsuzsanna. Negyvenhárom éven át volt a mindenkori dunamelléki püspök titkárnője.

Mereven néztem a sötét batyut, és arra gondoltam, hogy földi javainkból, szerzeményeinkből életünk utolsó szakaszában félzsáknyi is elég, sőt a legvégén már az is sok. A halál közelében, mint annyiszor, eszembe jutott a régi bölcsesség: „A halotti leplen nincsen zseb. Nem hoztunk semmit a világába, nem is viszünk magunkkal semmit.”

A gyakori útonlét, az elvágyódás, a nyughatatlanság, a valóságtól menekülni vágyás sajátosan jellemzi a kereső, lelki útjának fontosságát feledő (poszt-)posztmodern embert, akiben napjainkban kiváltképp tudatosul, felerősödik létének bizonytalansága, sérülékenysége.

„És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, és e szavakkal adta nekik: Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki.” (Lk 22,19–20)

(Bibliaismereti feladatok gyerekeknek.)

Témánk szempontjából annak a néhány órának lett forrásértékű jelentősége, amelyben a brit gyarmati szakértő a Bethesda-kör szűk magjával politikai megbeszélést is tartott. Hanns Vischer ugyanis a korai, de már tavasziasodó 1919-ben annak hírét hozta: „a hatalom azé lesz, aki megragadja, de végül mégis az történik majd, amit az antant akar”.

Életének hetvenharmadik évében elhunyt Dinnyés József zeneszerző, énekes-gitáros. Öt évszázad magyar nyelvű költészetének verseiből előadássorozatot szerkesztett, aktív szerepet játszott a hagyományőrzésben. Szabadiskolát alapított, amelyben a történelem, az irodalom és a zene hármasságát mutatta be. – Dalaimmal mindig az emberek tanulásba, megmaradásba, végső soron Istenbe vetett hitét akartam erősíteni – nyilatkozta a reformáció évében.

Fájdalommal kellett meghoznunk azt a döntést: továbbra is szüneteljen minden személyes jelenléttel járó gyülekezeti alkalom és összejövetel, hiszen református keresztyén hitünk lényegéhez tartozik a közösség személyes megélése. E találkozást is ellehetetlenítette a vírus, és életveszély forrásává tette. – A Zsinat Elnökségi Tanácsának március 26-i határozatából

– A fiatalok igénylik, hogy a kommunikáció ne egyoldalú, hanem párbeszéd legyen. Szeretnék érezni, hogy kérdéseiket komolyan vesszük. Szükségük van olyan vezetésre, amelynek köszönhetően biztonságban lehetnek, hibázhatnak és újrakezdhetik. Nem kész válaszokat kell kapniuk, hanem segítséget megtalálni a saját útjukat.