Jézus és tanítványai páskavacsorára gyűltek össze a nagypéntek előtti estén. Mit érdemes tudni erről az ünnepről?

A legkorábbi feljegyzés az utolsó vacsoráról Pál korinthusiaknak írt első levelében olvasható (11,23–26), és a szinoptikus evangéliumok szerint az valóban páskavacsora volt (Mt 26,20–29; Mk 14,17–25; Lk 22,14–20). A tény, hogy ezt több forrás is megőrizte, azt mutatja, mennyire fontos volt az utolsó vacsora az őskeresztyének számára. A páskavacsora mozzanatait Mózes második könyvében, az Egyiptomból való szabadulás történetéből ismerhetjük. A könyvben a tíz csapás leírása között olvasható rendelkezés erről és a kovásztalan kenyerek ünnepéről. Innen és más forrásokból tudjuk, hogy a páskavacsorára szánt bárányt az első hónap tizennegyedik napján kellett levágni. A következő nap, tizenötödike már a kovásztalan kenyerek ünnepének első napja volt. A páskaünnep estéjén egyéves, hibátlan hím bárányt kellett feláldozni. Itt két rítus kapcsolódik össze, amelyek fontosak a szimbolikájuk és a jelképes cselekedetek miatt. Az egyik a rituális vacsora, a másik a vér rítusa.