A szavak értelme olykor megváltozik. Kifejezések, amelyeket talán évszázadok óta használunk, új kontextusba kerülve, különböző kulturális és szubkulturális hatásokra, az irodalomban vagy éppen a szlengben új értelmet nyernek, esetleg kétértelművé, pejoratívvá válnak; népszerű nevek lehetnek tabuvá hírhedt viselőik miatt.

Így lett a lábbeli után az engedelmes férj is papuccsá, a férfiöltözék után a csúfos vereség is zakóvá, a szőrmekabát után az elcsalt meccs is bundává. Ha kimondjuk ezeket a szavakat, nem tudhatjuk, ki mire gondol. Ugyanakkor ha ma azt mondjuk: korona, akkor mindenkinek ugyanaz jut eszébe – és az nem a királyi fők míves ékszere, az uralkodói hatalom évezredes jelképe.

De még a fogpótlásra vagy a fák lombjára is hezitálva gondolunk, hiszen jól tudjuk, mit jelent napjainkban elsősorban e kifejezés. Ha beírjuk egy internetes képkeresőbe, akkor elsőként azt a kékes-lilás gömböt látjuk, amelyet pár éve még talán kutyalabdaként azonosítottunk volna, és amely apró csápjaival inkább aranyos, mint fenyegető – mégis messziről felismerjük benne aktuális ellenségünket: a koronát. A vírust, amely megnehezítette az életünket, amely tömegeket betegített meg, sokak halálát okozta, amelytől munkahelyek szűntek meg.