Jiszká úgy érezte, sohasem volt még ilyen csodálatos esküvőn. Az ételek ugyan egyszerűek voltak, de Éder, a vőlegény Kána legjobb étekmesterét fogadta fel, aki úgy értett a főzéshez, sütéshez, fűszerezéshez, hogy a legegyszerűbb birkacombból is királyi étket készített. A bárány mellett akadt roston sült kecske is, agyagedényben, fűszerekkel puhára párolt kacsa, galamb és jércehús, válogatott zöldségekkel, finomabbnál finomabb kásákkal. De Jiszkát és Áhit, mint minden gyereket, leginkább az édességek érdekelték. Degeszre ehették magukat datolyakenyérrel, fügekaláccsal, és ihatták rá a gránátalma frissen facsart levét. Nem csoda, hogy hamarosan úgy érezték, egy falat se megy le a torkukon. De szerencsére egyfolytában szólt a zene, táncolták a férfiak és a nők is a maguk körtáncait, volt hát hol leugrálni a sok finomságot.

Persze Tóbia semmivel sem volt megelégedve. Még a vendégekkel sem. Pedig egy esküvőre mindenki hivatalos, rokon, jó barát, szomszéd, falubeli. De Tóbia egyre csak az orrát húzta, ha új vendégek érkeztek. Mert a lakodalom hét napján nem maradt ott mindenki végig. Volt, aki elment, mások jöttek helyettük.

Egy körtánc után éppen az anyja mellett pihegett Jiszká, és azon gondolkodott, megegyen-e még egy mézes fügét, vagy inkább ne, nehogy hascsikarást kapjon, mint a kis Fánuel, amikor az anyja megint felmordult:

– Na… Megjöttek a názáretiek is…

Jiszká örömmel ugrott fel a szóra. A názáreti rokonságot mindig is kedvelte, és örült, ha találkoztak. Régebben ritkábban volt erre lehetőség, mert Názáret jó félnapi járásra esik Kánától. Igazán csak akkor gyalogoltak át, ha valami fa szerszámra volt szükség, mert Mária férje, József híresen jó ácsnak számított a környéken. És az a hír járta, hogy a legidősebb fia, Jézus is ügyes kezű mesteremberré nőtte ki magát. Mostanában egyébként éppen Jézus volt az, aki többször megfordult náluk, mert Názáretből Kánán keresztül vezetett az út, ha valaki a Genezáreti-tóhoz akart lemenni. Visszafelé jövet gyakran betért hozzájuk Jézus, hogy az utolsó útszakasz előtt felfrissítse magát. Tóbia zsörtölődése se riasztotta, nem várta el, hogy vendégként kezeljék, megelégedett egy korty friss forrásvízzel, meg egy darab lepénykenyérrel is. Jézusban azt is szerette Jiszká, hogy mindig tudott valami érdekeset mondani Tóbia sirámaira.

Valami olyasmit, amihez az anyja se tudott mit hozzáfűzni, amin időnként el is gondolkodott. Az egyik ilyen eset volt, amikor Tóbia megint a szegénységükre panaszkodott. Jézus csak mosolygott, és az ég madarairól meg a mezők liliomairól beszélt, hogy róluk is gondoskodik Isten, pedig azok nem aggódnak egy csöppet sem.

Jiszkának tetszett, ahogyan Jézus beszélt. Szeretett a közelében lenni, már csak azért is, mert ő igazán foglalkozott a gyerekekkel. Érdekelte, hogy mit játszanak, mi bántja őket, vagy éppen minek örülnek. Jézus úgy tudott beszélni velük, mintha felnőttek lettek volna, és komolyan vette a kérdéseiket, problémáikat. Jiszká úgy érezte, Jézusnak képes lenne elmondani, amit még magának se nagyon tud megfogalmazni. Azt a sokféle, kavargó érzést, amit mostanában Áhival szemben érez.