Nyolcvanöt éve áll már református templom Nagykanizsán. A Vécsey Barnabás tervei alapján épült, kétszáz férőhelyes hajlék egyike a tíz legszebb magyar, vidéki art deco épületnek. Huszonkét és fél méter magas tornyában százötven kilogrammos harang hívogat istentiszteletre minden vasárnap.

Habár hivatalosan a gyülekezet csak 1887-ben szerveződött meg, büszkén gondol vissza Szeremlényi Mihály protestáns lelkipásztorra, aki a feljegyzések szerint 1544-ben szolgált a helyi várban. Hasonló emlékezet övezi Kanizsai Pálfi Jánost, a Dunántúli Református Egyházkerület második püspökét is, aki az 1580-as évek végén született a településen.

HÍVOGATÓBÓL FELKERESŐ GYÜLEKEZETTÉ VÁLNI

– Meggyőződésem, hogy az emberek ma is azt várják: szólítsuk meg őket. Arra van szükségük, hogy először megbarátkozzanak egy keresztyénnel, és csatlakozzanak a hívők egy kisebb csoportjához, akik aztán megmutatják nekik Krisztus követésének előnyeit és próbatételeit – állítja Hella Ferenc esperes-lelkipásztor, aki 2009 óta szolgál a zalai megyei jogú városban. – Tudom, hogy – habár méltatlanok vagyunk rá – mi vagyunk az eszközök, az elhívott szolgák, akiket Isten használ ebben – teszi hozzá.

A Nagykanizsai Református Egyházközséghez áttételesen hetven szórványtelepülés tartozik. – Ez katolikus tenger – fogalmaz Nemes Pál főgondnok, akinek szavait a 2011-es népszámlálási adatok is alátámasztják. Akkor az ötvenezres Nagykanizsa majdnem hatvan százaléka állította magáról, hogy római katolikus vallású. Csupán 1,9 százalék vallotta magát reformátusnak, a várostól távolodva pedig az arány csak romlik.

Hella Ferenc elmondja: szolgálatának kezdetén az alapkoncepciója az volt, hogy minden Kanizsához tartozó településen jelen legyenek. Ezért levélben mérték fel a szórványban élő reformátusok igényeit és elvárásait. – A válaszok alapján prédikálóhelyeket hoztunk létre a többi között Letenyén, Gelsén, Murarátkán és Zalakaroson. Ezek közül nem mind maradt meg, viszont akadt, ahol gyarapodásnak indult a reformátusság.

Az esperes felidézi Pomthy Dezső korábbi lelkipásztor fáradhatatlan munkásságát, aki motorkerékpárján a 40-es években bejárta az egyházközséghez tartozó összes települést, és felkereste az ott élő reformátusokat. Mindenkit. – A mai nemzedéknek példaértékű lehet az a kitartás és bátorság, amely elődeinkben volt. Ez arra indít, hogy hálát adjunk Istennek, amiért ilyen embereket állított a szolgálatba ezen a vidéken. Őket használta fel abban, hogy a Kárpát-medencének ezen a részén ma éljenek még magyar reformátusok. Hisszük, hogy a Teremtőnek terve van velünk – vallja Hella Ferenc, akinek meghatározó a korinthusiaknak írt első levélben olvasható igeszakasz: „...erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.” (1Kor 15,58, Károli-fordítás)