Alap- és kerettantervünkben, felső tagozaton és középiskolában egyaránt szerepel Pilinszky János költészete – a Harbach, 1944 és a Francia fogoly, később a Halak a hálóban, a Harmadnapon vagy az Apokrif –, és ha most volnék érettségiző, a költő születésének centenáriuma és halálának negyvenedik évfordulója miatt külön is készülnék belőle.

Mit tesz ma a diák, ha kész válaszokra van szüksége az önálló gondolkodás helyett? Beüti a nevet a világhálón, keresi az információt, nem is gondolva, hogy úgy járhat, mint Pilinszky halai („szánk a semmiségbe tátog, / száraz űrt harap”), és hogy a háló lyukas, kifolyik belőle a víz, az éltető közeg nélkül a tudásnak hitt pikkelyes test holt anyaggá válik, romlandó áruvá.

Jó esetben vannak kedves verseink, nem csak a Négysoros, mert az rövid, vagy az Életfogytiglan, amely a címmel ellentétben két tőmondatával még rövidebb. Ennél is tömörebb a „Túlhevített virágcsokor” – e két szóból áll az Egy sírkőre című vers, ennek apropóján mégis többoldalas esszé írható az időről és emlékezetről, bűnbocsánatról és lelkifurdalásról, Istenről és emberről, tárgyiasuló bizonytalanságról. A fölcímkézett költemények közé kerülhet az Örökkön-örökké – találkoztunk vele szerelmes versek gyűjteményében, hálás a téma, még ha oly hálátlan is néha a szerelem, mint Szabó Lőrincnél.