Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Steinbach József református lelkipásztor, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli református egyházkerületének püspöke osztja meg velünk gondolatait.
A koronavírus járvány után visszatérhettek a gyermekek az iskolába, de jó néhány tanuló veszteséget, sérüléseket is szenvedett a járvány alatt. Szontagh Pál, a Református Pedagógiai Intézet vezetője szerint most az a fontos, hogy a diákok érzelmi támogatást kapjanak.
Mennybemenetelének emléke és eljövetelének várása teljessé teszi a Krisztus-hitben nyert ismeretet: ő a megígért Messiás, az Úr szenvedő szolgája, aki halálra adatott bűneinkért, feltámasztatott megigazulásunkért, és végül Isten Úrrá és Krisztussá tette őt. A mennybemenetel és az eljövetel ígérete is része annak a kijelentésnek, amely után mássá lett ez a világ.
Tanárok, diákok és szülök nagyon várták az iskolák újranyitását a koronavírus után. Az, hogy a gyermekek újra mehetnek iskolába, a szülőknek is megkönnyebbülés, remény, hogy vissza lehet térni az élet régi medrébe, még ha nem is pontosan úgy, ahogy eddig. Egyházkerületek református iskolájának vezetőivel beszélgettünk.
Ki kell beszélni magunkból az Istennel megélt saját történetünket, ő hogyan szabadított meg, hogyan vezet, vigasztal, erősít, és e személyes megtapasztalással bátorítanunk kell egymást – vallja Fekete Károly tiszántúli püspök. 2015-ben indította el a Hirdesd az Igét! programot, melynek célja, hogy az egyház visszatérjen a tiszta evangéliumi szó hirdetéséhez.
Minden irányba torzíthat a tükrünk: a jót gonosznak látjuk, a rosszat jónak. A szem a lélek tükre – mondja a közmondás. Kifelé is tükrözünk, rávetítjük a másikra a bennünk lévő érzéseket és hibákat. Bonyolult tehát a kérdés, hogy milyen is a másik, és mennyi ebből a saját látásunk, amit mi rajzolunk rá.
A Biblia közös olvasása Isten üzenetének mélyebb megértését segíti, közösségi élményt is nyújt, erősítve a hívők kapcsolatát. Az együtt töltött időt gazdagítják azok az elmélkedések, amelyek közös gondolkodásra és párbeszédre ösztönöznek. A heti bibliai szakaszhoz Pap Ferenc írt jegyzetet, amely értékes iránymutatást ad a szöveg jobb értéséhez.
Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. E belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. A kommunikáció formája lehet kérés, könyörgés, hálaadás, dicséret vagy magasztalás. Most az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.
A Gyöngyösi Református Egyházközség 2020 júliusában kezdte az új gyülekezeti központ, a Kincsesház építését. A munkálatok mintegy hatvan millió forintba kerülnek. Több millió forintra van szükség a befejezéshez. – A befejezés nem az emberi igyekezeten múlik, hanem az Úr munkáján. Hitben látjuk, elkészül majd az épület – mondja Kenyeressy Károly lelkipásztor.
Kétoldali súlyos tüdőgyulladásomból való gyógyulásom után különös módon más emberré lettem, még jobban átérezhettem Krisztus áldozatát, megérthettem Isten döntéseit. Igazabb, szentebb, tökéletesebb életet élhetek. Ne féljünk Krisztusban megváltott életünk eseményeitől! A megtartatás csak őáltala adatik – hit által.
A győzelem napja tanulsága, legalábbis számomra, itt és most viszont leginkább ez: szembenézni. Bárkivel és bármivel. A győzelmi narratívák persze többnyire azokról szóltak, akik a másik sereg fegyvereivel néztek szembe, és kockára tették az életüket a győzelemért. De a győzelem nem csak rajtuk múlt. Sőt.
Gyülekezeti csendeshétre hívták. Készült is, de az indulás előtti nap férje részeg dühében összetörte a lakás berendezését. Megtiltotta neki, hogy elmenjen, és a lányokat sem akarta magukra hagyni. A lelkészházaspár a lelkére beszélt: „Jöjjön el, mert nagy szüksége van a lelki megerősödésre. Bízza az otthonát, a férjét és gyermekeit Istenre!”
Gáborjáni Szabó Kálmán festőművész, grafikus címmel album jelent meg a Tiszántúli Református Egyházkerület (TTRE) Közgyűjteményeinek kiadásában. A kiadvány olyan műhelyben készült, amely a reformációnak köszönheti létét, 1561 óta folyamatosan működik, miközben évszázadokon át Debrecen városa és a TTRE nyomdavállalata volt.
Ma már nem az a fontos, ami tegnap fontos volt. Ma már nem az az érték, mint egy éve. Ami korábban természetesnek tűnt, az ma már felbecsülhetetlen ajándék. Ha majd újból találkozhatunk az egész nagy családunkkal, és együtt ülhetjük körbe a nagy asztalt. Ha majd újból megölelhetjük egymást a templomajtóban, és nemcsak egymás ragyogó szemének, de szájának mosolyát is láthatjuk.
A Lepramisszió rendkívüli felhívást tesz közzé tagországaiban. Indiai kórházaink közül négyben van hely és infrastrukturális lehetőség Covid-részlegek kialakítására. Sürgősen szükségük van intenzívágyakra, oxigénre, az orvosok és ápolók számára megfelelő védőfelszerelésre – írja Riskóné Fazekas Márta, a magyarországi Lepramisszió igazgatója.
Zéhár, és bátyja, Réhi kimentek a Genezáreti-tóra halászni. Zéhár erősen húzta az evezőket a bátyjával együtt, hogy beérjenek a mély vízhez, mielőtt nem kezd melegen sütni a nap, és még néhány nagyobb hal a víz felszínén úszkál. A kivetőhálóval sajnos csak egy-egy halat lehetett kifogni, de az is több a semminél.
– Már elsőéves teológiai hallgatóként megismerkedtem a debreceni kórházmisszióval, amelyben önkéntes szolgálatot végeztem éveken keresztül Tóth Ferenc nyugdíjas lelkész, majd Gál Judit mellett, aki jelenleg is szolgálatvezetőnk. Ekkor vált egyértelművé számomra kórházlelkészi elhivatásom.
Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Vladár Gábor nyugalmazott református lelkipásztor, teológiai professzor osztja meg velünk gondolatait.
A Magyarországi Református Egyházban hatévente lejár a választott tisztségviselők mandátuma, ilyenkor teljes körű tisztújítás kezdődik. Hogyan szólhat bele egy gyülekezet a püspök személyének megválasztásába, és miért húzódik hónapokon át ez a folyamat? A választási rend működésében és jogi hátterében Szemán Ákos, a Zsinat Jogi Bizottságának elnöke segít eligazodni.
Miközben fiatalok egy zsúfolt bárban ünnepelték az újévet a svájci Alpokban, az öröm percek alatt rémálommá változott. A crans-montanai Le Constellation pincehelyiségében pusztító tűz söpört végig, negyven ember életét oltotta ki, további száz tizenkilencen kritikusan megsebesültek. A végzetes esemény megrázta az egész térséget: az elnök az esetet az állam „legsúlyosabb tragédiái” közé sorolta, és ötnapos gyászt rendelt el.
A SzóTér mint egyházi közösségi tér programjai az egyetemisták konkrét élethelyzeteiből indulnak ki. A rendszeres lelki alkalmak mellett közösségi estek és workshopok is helyet kapnak, amelyek a hallgatók mindennapi döntéseire és bizonytalanságaira reagálnak. Társasjátékestek, kvízfejtések és filmvetítések váltják egymást – nem önálló eseményekként, hanem a közösségi élet természetes részeként.