„Miért álltok itt az ég felé nézve?" – így hangzik áldozócsütörtök kérdése.

Akkor és most.

Kétezer évvel ezelőtt két fehér ruhás férfi intézi ezt a kérdést a tanítványokhoz, akik – miután a felemeltetett Krisztus alakját eltakarja szemük elől egy felhő – feszülten néznek az ég felé. Ez nem költői, nem is valaminek az okát firtató vagy feddő értelmű, hanem jobb belátásra segítő kérdés. Hasonlóan a zsoltáros kérdéséhez: „Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek!” (Zsolt 42,12) Vagy a húsvéti történetben: „Miért keresitek a holtak között az élőt? Nincsen itt, hanem feltámadt.” (Lk 24,5–6)

Mi ez a jobb belátás?

Az, amire a megszólaló fehér ruhás férfiak következő mondata tanít: „Ez a Krisztus úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.” (ApCsel 1,11) Ez a mondat arra a jobb belátásra tanít, hogy nem várható újabb esemény, és így újabb kijelentés a Krisztus-történetben, csak ez: ő eljön. Mennybemenetelének emléke és eljövetelének várása teljessé teszi a Krisztus-hitben nyert ismeretet: ő a megígért Messiás, az Úr szenvedő szolgája, aki halálra adatott bűneinkért, feltámasztatott megigazulásunkért, és végül Isten Úrrá és Krisztussá tette őt. A mennybemenetel és az eljövetel ígérete is része annak a kijelentésnek, amely után mássá lett ez a világ. A mennybemenetel alkalmával Isten végső bizonyságot ad az ember számára arról, hogy Jézus Krisztus által utoljára szólt hozzánk. Nincs más evangélium.