– Tizenöt évvel Trianon után, 1935-ben felnőtt az első olyan fiatal generáció, amely tudott románul beszélni és „élni”, ezáltal átlátta a balkáni-bizánci gondolkodásmódot. Ez a nemzedék volt az, amelyik elhatározta, hogy olyan folyóiratot hoz létre, amely ebben az új helyzetben tudja szolgálni a megmaradást, az erdélyi kultúrát – kezd a folyóirat történetébe a tavaly a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett Szász István Tas leányfalui lakásmúzeuma előterében. Szüleit Trianon után teljesen tönkretették, mindenüket elvették.

Szász István gazdamérnök diplomájának megszerzése után nem állt román szolgálatba, hanem egy angol cégnél munkásként kezdett el dolgozni, majd vezető pozícióba került. A második bécsi döntés után az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE) ügyvezető alelnöke, majd a háború után a Bolyai-egyetem egyik alapító tanára (közben egyházmegyei főgondnok), végül a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása után ismét segédmunkás volt. Ebben az időben épült fel a kolozsvári villa, amelyet Szász István Tas édesanyja, Hort Ida tervezett.