Gedeon a hit hőse (Zsid 11,32), mert akkor is engedett Istennek, amikor emberi értelemmel már nem tudta követni a vezetését. A mai igeszakaszban látjuk, hogy Isten azért csökkentette háromszázra népe harminckétezres seregét, hogy a midjániak feletti győzelmet ne tulajdonítsák maguknak (2). Az ember számára Isten sok cselekvése az adott pillanatban felfoghatatlan is lehet (Jn 13,7). Gedeon a hit hőse, mert akkor is bízott az Úr hatalmában, vezetésében, megsegítő kegyelmében, amikor az minden emberi értelemnek, logikának, technikának, módszernek ellene mondott. A sereg csökkentésének első lépése az, hogy Gedeon hazaküldte azokat, akik féltek és rettegtek (3). Az ember fél, nemcsak döntő, nehéz helyzetekben, hanem élete minden idejében. Isten Igéje világos diagnózisként szólt erről a tényről, ezért bátorít olyan sokszor: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” (Mk 6,50) A tanítványok is rettegtek (Mk 16,8) Jézus halála után, és csak a feltámadását követő találkozás során szűnhetett a nyomorgató félelem. Az Úr előtt megvallott félelemből adatik szabadulás. E világban ez azt jelenti, hogy az Úr növeli a hitünket, és nem engedi, hogy úrrá legyen rajtunk a félelem (Mk 4,40).

ApCsel 12,20–25

68. zsoltár

Gedeon küldetésben járt, azt komolyan vette, látta az Istentől kapott feladat nagyságát és a maguk kicsiny voltát, ezért félt. Minden félelmünkkel csakis az Úrhoz menekülhetünk. Áldott az az ember, aki nemcsak önmaga nyomorúsága miatt fél, hanem félelme, aggodalma az Úr ügye miatti féltő szeretetből fakad. Isten azonban felbátorítja övéit, különösen azokat, akiket ő állított szolgálatba (11). Isten azért küldte el Gedeont legényével együtt, hogy kihallgatva az ellenséges tábor harcos beszédét, megbátorodjanak. Az álom értelmezését – a sátrat ledöntő árpakenyérről – is ők maguk adják meg: Isten győzelmet ad népének, háromszáz emberrel, a hatalmas midjáni és amáléki sereg felett (11–14). Ebből a rendkívüli kijelentésből egyértelművé lesz, hogy Isten már döntött róluk, ezt pedig az ellenség is tudja. Nem a sereg nagysága, ereje adja az igazi győzelmet, hanem csakis az Úr kegyelme. Isten ma is felbátorít bennünket. Ő megszabadít minden emberi félelemtől, és megáld bennünket, ha az ő ügyében járunk, akármilyen kicsik vagyunk is. Az igazi győzelmet Jézus Krisztusban nekünk ajándékozta, és Igéjében, Lelke által ebben a győzelemben naponta megerősít bennünket.

ApCsel 13,1–12

36. zsoltár

Azért kellett Gedeon seregét háromszázra csökkenteni (15), hogy még a kísértés árnyéka se érje el Isten népét, miszerint a saját ereje szerezte meg a győzelmet (7,2). Gedeon leborult, amikor az Isten döntését meghallotta. Az embernek a győzelmek idején kell a leginkább leborulnia az Úr előtt, hálát adva és alázattal, hiszen minden győzelem az Úr kegyelme, és minden e világi győzelemben van valami titokzatos, hiszen a másik alulmaradását, esetleg a legyőzött halálát jelenti (25). Csak az Úr kezéből fogadhatjuk el a győzelmet, azt megbecsülve, alázattal, a legyőzött iránt is irgalommal. A bizonyosság keretei között nem hiábavaló és nem is tehet gőgössé az emberi cselekvés. Ahol az Úr adja a győzelmet, ott mindig munkál az Isten Lelke, aki egységet teremt. Gedeonra figyelve egyszerre mozdult mindenki: „Az Úrért és Gedeonért!” (18) A feltámadott Úr valódi, maradandó győzelmet ajándékozott nekünk, bűn, betegség, halál és gonosz felett. Ez az Úr győzelme, kegyelemből a miénk, valódi megoldást ajándékoz nekünk, és másokat is felemel, alázatossá, irgalmassá, Istent magasztalóvá, ugyanakkor hitvallóvá szül újjá bennünket.

ApCsel 13,13–22

44. zsoltár

Az Úr ereje adott kitartást a bölcs folytatáshoz Gedeonnak akkor is, amikor az efraimi testvérek féltékenyek lettek a győzelmére, és hála helyett szemrehányást kapott tőlük, hogy miért nem szólt nekik idejében. Ismerjük ezt: „Szóljál, jövök!” Amikor szólunk, akkor éppen nem ér rá. Amikor minden kész: „Miért nem szóltál? Jöttem volna…” Nem tudjuk, mit gondolt Gedeon, amikor ezt meghallotta, de bölcs és higgadt vezetőként cselekedett. Sok gyarló gondolatunk lehet, de mindig azért kell könyörögnünk, hogy legyen erőnk fáradtan is higgadtnak maradni, Isten népét egyben tartani, szelíd szóval enyhülést szerezni, és sok felesleges belső csatát megelőzni, hiszen van küzdelem odakint éppen elég (Péld 15,1). Gedeon megdicsérte a méltatlankodókat, elismerte, felértékelte tetteiket, akiknek így indulata megenyhült. Nem hazudott, csak felismerte az elismerésre vágyók tetteit, miközben maga háttérben tudott maradni (1–3).

Gedeon történetében ettől kezdve nem olvasunk arról, hogy az Úr szólt hozzá. Elvégezte azt, amit rábízott: legyőzte Midjánt. Itt kellett volna megállni, de csapdává lett neki a győzelem (8,28). Amíg az ember azt teszi, amit az Úr bízott rá, addig kap felülről jövő erőt a folytatáshoz (1–3). Adjon az Úr erőt ahhoz is, amikor a tőle kapott mandátumunk megszűnik, álljunk le, álljunk félre.

ApCsel 13,23–37

352. dicséret

Szukkót és Penúél két izráeli város a Jordántól keletre. Mindkét helyen megtagadták a segítséget Gedeontól, talán Midján megtorló intézkedéseitől tartva. Gedeon szerint a két városban gúnyolódtak is rajta (15). A félelem vezette e városok lakóit, és emiatt saját népük vezérének és seregének árulóivá lettek. Noha a midjániaktól félve utasították vissza Gedeont, most saját népük vezetőjének bosszúját kellett elszenvedniük. Ne félelemből döntsünk, maradjunk a sajátjainknál, és a többit bízzuk az Úrra, őneki gondja van ránk. Ez az üzenet azonban nem mentesíti Gedeont, akinek csapdává lett a nagy győzelmek sora (8,27), és kegyetlenül állt bosszút saját népe két városán. Az Istentől ránk bízottakat – saját népünket, kultúránkat, hitünk drága kincseit – soha nem bánthatjuk. Éppen ez a hűség tesz késszé bennünket arra, hogy másokhoz is irgalmasak legyünk. Gedeon megbosszulta Szukkót és Penúél lakóinak hűtlenségét, kínhalállal megölette őket (13–17), és kegyetlen volt az elfogott ellenség két királyával is (18–19). Ettől kezdve az ajkán csak szép szólam az, amit győztes népének mond: „Ne én, hanem az Úr uralkodjon rajtatok!” (22–23) Isten őrizzen meg bennünket attól, hogy nevének említése csupán szép szólam legyen az ajkunkon!

ApCsel 13,38 – 521

447. ének

A győzelem életveszélyes csapda. Az ember nem is veszi észre, hogy a gonosz kezdi el tépdesni az életét. A győztesek többnyire megölték és kifosztották a legyőzötteket. Gedeon nem volt irgalmas a neki ellentmondókhoz saját népe körében sem (8,13–17), és az egyébként testvérnép midjániakhoz sem. A lemészárolt ellenség aranyfüggőiből győzelmi emlékművet készíttetett. Csapda lett ez Gedeonnak, családjának és az egész népnek (24–28). Már Gedeon idejében, az ő családjában elkezdődött az elhajlás, a visszavonulásával folytatódott, és a halálával nyilvánossá lett (29–34). Parázna az emberi szív, belevész a csapdákba. Gedeon csakis attól lehet a hit hőse (Zsid 11,32), hogy életén és szolgálatán keresztül látjuk, milyen hatalmas Urunk van, aki még ilyen gyarló életeket is fel tud használni az ő ügyében. Gedeon a hit hőse, mert rámutat Isten küldöttére, a Megváltóra a feltámadott Jézus Krisztusban, akiben igenis tudjuk, hogy hiába tépdes bennünket a gonosz, nem téphet ki minket az Úr kezéből.

ApCsel 14.8-20

124. zsoltár

Gedeont ebben a fejezetben végig Jerubbaalként emlegetik. Ez a név kétértelmű, mint ahogy Gedeon élete is az volt, hiszen a jelentése lehet Baal-hívő és Baal ellensége is. Az Urat emlegető (8,23), de kétértelmű élet valójában hiteltelen, képmutató és engedetlen élet. Gedeon a szolgálatban tapasztalt dicsőség közben elhajlott. Hetven fia közül – ez önmagában, de a kor háremes szokásait figyelembe véve is beszédes – Abímelek is hallotta és látta apja viselkedését. Abímelek az apja után király akart lenni Sikemben. Mindössze ennyit tanult meg. Isten szolgálata helyett csak a hatalmat látta. Ezért hitvány és mindenre kapható embereket felbérelve megölette testvéreit, féltestvéreit (1–5). Abímeleknek semmit sem jelentettek azok a beszédes helyszínek, ahol ő maga is élhetett: Ábrahám Sikemben vert először tábort Kánaánban, és egy tölgyfát ültetett az emlékére (1Móz 12,6–7). Abímelek szent helyeken járt. De neki ez olyannyira nem jelentett semmit, hogy önmagát tette királlyá a sikemi tölgyfánál (6). A felnövekvő generáció nagy részének semmit sem jelent az egyház. Nem azért, mert az egyház nem halad a korral, nem elég modern. Nem ez az ok! Egyedül a kis Jótám, Jerubbaal legkisebb fia menekült meg (5). Isten kegyelme a gonosz legnagyobb támadásakor is él, megtart, gondoskodik népe intéséről és megújulásáról. Ez a megtartó kegyelem éltet minket is. Jöjj, Szentlélek Isten, hogy méltók lehessünk rá!

ApCsel 14,8–20

398. ének