Olykor hűtlenek lesznek hozzánk a szavak, különösen olyankor, amikor valakinek valami nagyon „kedvest, szépet” akarunk mondani. Így járt a költő is, akinek szebbnél szebb gondolatok jutottak eszébe, amelyeket édesanyjának akart elmondani, azonban a találkozás hevében teljes némaságra ítéltetett, és a terve füstbe ment.

Bármit mondanánk az édesanyáknak vagy az édesanyákról, szavaink aligha lennének méltók arra, hogy az ő nagyságukat, anyaságuk titokzatos mélységeit és szépségeit kimondjuk velük. Mert erről csak ők maguk tudnának szólni, hiszen ők az anyaság titkának tudói. De ők szerényen hallgatnak. Erről a titokról így vall az evangélista: „Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra.” (Jn 16,21)

Az anyák első és legszentebb titka, hogy bennük van az élet forrása, ezért Isten munkatársai a teremtésben. Életük a szenvedés és az öröm feszültségében telik. A szülés fájdalmát, a szenvedést a gyermek születése fölötti öröm feledteti velük. Ez ismétlődik anyaságuk egész idejében attól függően, hogy gyermekük, gyermekeik sorsa hogyan alakul. A gondoskodás, az aggódás és a reménykedés fáradhatatlan napszámosai ők mindaddig, amíg anyai szívük dobog. A szeretetükben Istenünk feltétel nélküli, minden vétkünket elfedő, irgalmas szeretete tükröződik.

Elmondhatjuk, az anya isteni, az Isten pedig anyai szeretettel szereti gyermekeit. Bizonyság erre a héber raham szó, amely egyrészt anyaméhnek, másrészt irgalomnak fordítható. Miként az anyaméh körülveszi és oltalmazza a magzatot, úgy vesz körül szeretetével minket az Isten Jézus Krisztus által. Az anyák önfeláldozó, még a lehetetlennel is szembeszálló szeretetét példázza az alábbi kis történet.

Háború volt, az anyák legnagyobb réme és ellensége. Egy édesanya szinte mindennap írt egy levelet a fronton harcoló fiának, így próbált segíteni rajta. Amikor kiderült róla, hogy halálos beteg, és már nem sok ideje van hátra, kétségbeesett. Mi lesz most a fiával? Ki fog írni neki ezután? Ki fogja tartani benne a lelket? Mivel nem tehetett mást, előre megírt jó néhány levelet a fiának, és rábízta a szomszédjára, hogy mindennap küldjön el belőlük egyet.

Miután a háború véget ért, a fiú hazatért a régi otthonába, kereste az édesanyját. Csak ekkor tudta meg, hogy ő már régen halott. Könnyek között gondolt arra, hogy anyja még halála után is akart és tudott gondoskodni róla. Áldottak legyenek az anyák, s legyen áldott értük az Isten, aki megajándékozott velük minket, gyermekeket. „Adassék nekik gyönyörűség, / szerelmükért örökös hűség, / s adassék könny is, hogy kibírják / a világ összegyűjtött kínját.” (Ratkó József)