Közismert ószövetségi intézmény a názírfogadalom. Férfiak és nők különleges fogadalmat tehettek az Úrnak, a názírság annak a külső módon is látható jele, hogy az illető „az Úrnak szenteli magát” (4Móz 6,2). Az önként vállalt, különleges fogadalmi időben a názír nem iszik bort, egyéb részegítő italt, semmilyen szőlőből készült italt, nem eszik „se friss, se szárított szőlőt.” (4Móz 6,3). A halottakkal való érintkezés tilalma mellett Úrnak szentelt voltát szemmel láthatóan mutatja egy másik tilalom teljesülése is: „Názírfogadalmának egész ideje alatt ne érje borotva a fejét. Míg le nem telnek azok a napok, amelyekre az Úrnak szentelte magát, szent legyen, hagyja szabadon nőni hajfürtjeit.” (4Móz 6,5)

Heti szakaszainkban egymás mellett jelenik meg Pál apostol és Sámson ószövetségi bíra hajvágásos esete. Pál „megnyíratta a fejét Kenkhreában, mert fogadalmat tett” (ApCsel 18,18). Lehetséges, hogy Pál újabb utazása előtt jelezni akarja: a hajvágás után következő missziói utat különlegesen Istennek szentelve és ajánlva akarja végezni. Az ApCsel 21,24-ben esik szó legközelebb tisztulási szertartásról, valamint a názírok fejének megnyírásáról.

Sámson erejének a titkát és lefegyverezésének lehetőségét a filiszteusok Delila felhasználásával akarják megtudni. Sámson születésének ígéretétől fogva különleges módon az Úrnak szentelt názír és választott, erős szabadító (vö. Bír 13,5), akinek a filiszteus nők voltak a gyengéi. Delila végül harmadszori próbálkozásra megtudja a titkot: „Ha megnyírnak, odalesz az erőm, elgyengülök, és olyan leszek, mint bárki más.” (Bír 16,17)

Sámson ereje és küldetése abban állt, hogy különlegesen Úrnak szentelt életű volt. A levágott haj azonban újból megnőtt a rabságban, és Sámson végül saját maga feláldozásával mégis megszabadította népét.