Az okirat tartalmát 1643. február 11-én, a Szatmár vármegye azonos nevű városában tartott nemesi közgyűlésen hirdették ki. A nemeslevélről és pecsétjéről pontos digitális felvételeket sikerült készítenem akkori helyén, sőt, otthonában, a Ráday Levéltárban. Minden Medgyesi Pál életművével foglalkozó mai irodalom- és egyháztörténész számára nyilvánvaló, hogy legismertebb, leginkább elismert és nagyra becsült puritán szerzőnk a nemeslevél tartalmának hivatalos kihirdetése után sem élt a császártól kapott nemesség jogával, nem vette fel a „Medgyessy” családnevet.

Az előbbiekben említett illusztrált cikkem nyomán megkeresett engem egyik debreceni leszármazottja, Medgyessy István, és jelezte, hogy saját költségén Medgyesi Pál-szobrot szándékozik készíttetni, és azt Debrecen belvárosában szeretné elhelyezni. Ő már tudott arról, amiről nekem megkeresése idején sejtelmem sem volt: hogy Nagykőrösön szeretettel, tisztelettel őrzik a „másik” Medgyessy Pál, a szépunoka emlékét, sőt, egy róla készült festményt, illetve annak szépiabarna fotómásolatát Szabó Gábor nagykőrösi lelkipásztornak, illetve a helytörténetben otthonos Rácz Péter gondnoknak köszönhetően most közre tudom adni. Megbecsült őséhez méltó utód volt ő, tehetséges, sokat vállaló, egyházához hű ember. A portréjáról készült fotográfia, jobb sarkában a már ismertetett címerrel, 1890-ben, egy kecskeméti „fényírónál” készült.

A róla szóló, nagyjából egymással azonos vonalvezetésű életrajzi leírások közül idézzük itt – kéziratban már elkészült, hosszabb tudományos dolgozatom anyagából – Rácz Lajos Fejezetek a Nagykőrösi Református Egyházközség történetéből című munkáját: „Medgyesi Pál (1792–1826) esperes Debrecenben született, 1752. december 10-én. Ott végezte közép- és felsőbb iskoláit. Vezetett költészeti osztályt, tanított metafizikát. Volt könyvtáros és szenior. Külföldre menetele előtt meglátogatta Nagykőröst. Itt Patay József gondnok egy körmöci aranyat adott neki 1779. július 15-én útiköltségül. Bernben néhány évet töltött, Németországban is több egyetemet látogatott. Papi vizsgája 1783. május 23-án volt. Ezen mint vizsgázó és vizsgáztató szerepelt egy személyben.

Az egyházkerületi közgyűlés tagjai előtt ő mondott igehirdetést. Tudományát és ékesszólását egyaránt dicséri az egyházkerületi jegyzőkönyv. 1781-től tanár Nagykőrösön. Kitűnő szónok, önérzetes tudós, hatalmas termetű ember. Szélesi Pálnak 1792-ben bekövetkezett halála után őt választja meg egyházközségünk lelkészévé Háló Kovács József mellé. 1818-tól a kecskeméti egyházmegye esperese. Egyházkerületi tanácsbíró, lelkészképesítő bizottsági tag. 1826. május 21-én halt meg, nem sokkal a város leégése után. A május 15-én keletkezett nagy tűzvész a város alszegi részét elpusztította. Az ő házát megkímélte.

A hetvenöt évesen elhalt esperes nagy és becsült családot hagyott maga után. Munkái: 1. A keresztyén vallás igazsága – Vác, 1807. – 2. Kiadta Széles Pál huszonhárom prédikációját – Pest és Pozsony, 1792.” A fenti leírásból kitűnik, hogy a már érett korában, huszonhét esztendősen Bernbe, majd Németországba eljutó s ott peregrináló későbbi lelkipásztor ugyancsak meghálálta Patay József támogatását. A poézisben és filozófiában is jeleskedő Medgyessy életének harmincnegyedik évében tett papi vizsgát, miután két évig tanárként szolgálta a kőrösi eklézsiát. Érdekes, hogy a róla szóló leírások egyöntetűen kiemelik szónoki, tudósi kvalitásait s Szent László királyhoz hasonlóan magas, „fejjel nagyobb mindenkinél” termetét.

Amikor 1826. május 21-én ez a nem mindennapi tehetségű és sokoldalú, áldozatkész és művelt férfiú hetvenöt esztendős korában elhunyt, szép, időmértékes gyászversben emlékezett meg róla a ceglédi „református oskola” magát meg nem nevező szerzője, kutatásaim alapján nagy valószínűséggel az ott poézist, költői mesterséget is tanító Czeglédi Mihály rektor.

Befejezésül idézzük itt versének nyolc legszebb sorát, a régies írásmódhoz híven: „Ez Esperestség benne fejét, ’s szemes / Kórmányozóját, – Kőrös az ő jeles / Munkássa’ hunytát, Oskolája’ / ’S Temploma’ régi diszét kesergi. (...) Te! – sok Nagyoknak nyúgodalom helye! / Öledbe a’ több, már hamuvá omolt, / Testek között, testét pihentesd / Kőrösi sír! – ’s ditsekedj porával.”