Mikesi Tibor

Előfizetek

Életüket, munkájukat, szabad óráikat szentelik oda Istennek, a református egyháznak és gyülekezetüknek. Öt kérdés – öt válasz rovatunkban hétről hétre lelkipásztorokat, gondnokokat és presbitereket mutatunk be. Ezúttal Mikesi Tibort, a Kecskeméti Református Egyházközség kántorát.

Kecskeméten született, 1965-ben. Zenei tanulmányait Miskolcon, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola orgona, illetve szolfézs-zeneelmélet szakán végezte. A debreceni kántorképző elvégzése után a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának egyházzene szakán szerzett diplomát. Nős, öt gyermek édesapja.


Mikor és miért döntött úgy, hogy kántorként egyházi szolgálatba áll?

Volt olyan pillanat, amikor éreztem: ezt kell tennem. Lelkészgyerekként folyamatosan az egyházzenében éltem: édesapám zeneileg képzett lelkipásztor. Később, a zenei tanulmányaim során az Isten életre szóló élményekkel áldott meg. Ezáltal biztossá vált számomra, hogy ezen az úton kell járnom.

Mikesi Tibor Fotó: Archívum

Ilyen volt például az Országos Kántorképző Tanfolyam. Ott olyan egyházzenészektől tanulhattam, mint a Kossuth-díjas Berkesi Sándor vagy Karasszon Dezső orgonaművész. De a kántorképző legfontosabb hozadéka a misszió volt: nagyon sokan ott jutottak hitre és kötelezték el magukat az egyházzene mellett.

Hogyan került a kecskeméti gyülekezetbe?

A családom kecskeméti, főként anyai ágon, azonban édesapám foglalkozása révén Bács-Kiskun megyében több helyen is laktunk. Kecskemétre véglegesen 1992-ben kerültem azáltal, hogy az újrainduló református gimnázium egyházzenei elkötelezettségű, hangszeres zenében is jártas énektanárt keresett. Tudásom elmélyítése érdekében később a Debreceni Egyetemen egyházzenei diplomát is szereztem.

Ön nem csak kántor, kórusvezető is. Mit jelent az életében az ének, a kóruszene?

E téren a legfontosabb kiindulópont a szülői ház volt. A szüleimtől tanultam meg énekelni, zenei anyanyelv volt, hogy az énekeskönyvből dicsértük együtt az Urat, kisgyermekként ezekkel a dallamokkal altattak a szüleim. Tizenkét lelkész kántoraként elsősorban hangszeres habitusúnak tartom magam, azonban nem akármilyen énekkart kaptam meg 2002-ben: a nagy múltú, kilencvenkét esztendős Kecskeméti Vég Mihály Énekkart. Ebben az énekkarban ismerkedtek meg a szüleim ötvennyolc évvel ezelőtt, tehát kicsit úgy éreztem, hazaértem.

Többgyermekes édesapaként hogyan látja: nehéz feladat manapság a fiatalokat a templomba vonzani?

Van egy latin mondás, az a magva, hogy a kisgyerek utánozza a felnőttet. Ha a felnőtt templomba járása hiteles, utánozni fogja. A gyerekek szeretik az énekeskönyvi éneklést. Csak később, serdülőkorban – részben a kortársak, részben az énekeskönyvet nem ismerő felnőttek hatására – távolodnak el a templomtól és az egyházi énekektől. Erről azonban elsősorban nem a gyerekek tehetnek. A saját és a templomba járó ismerőseink gyermekein is azt látom, ha az ember hiteles, ha szeret valamit, azt a felnövő gyermekek is szeretni fogják. A kamaszkor és a kortársak hatása újabb próbatételekkel jár. Be kell vallani: a pandémia alatti online istentiszteletek sokakat elkényelmesítettek. De most már vissza lehet térni a templomi jelenléthez.

Mivel tölti az idejét, amikor nem a szolgálatokra készül?

Keresztyén emberként elsősorban férj vagyok, gyakran segítek a feleségemnek a háztartásban és amiben éppen kell, mivel pedagógusként neki is rengeteg dolga van. A családapaság is sok időmet kitölti, mindennap igyekszünk összegyűlni esti imádságra és beszélgetésre. Szeretek olvasni, sportolni, és a jövőben, ha időm és lehetőségem lesz rá, szeretnék többet kirándulni.