A tanítványok kalászokat tépdesnek. A történet összetettségét örök emberi kérdések is adják. Tépdeshetünk-e szabadon, bárhol, bármit, ahogy nekünk tetszik? Behatolhatunk-e más földjére, hogy ott letépdessük a másét, a más kertjét, tulajdonát, feleségét… A szükség mennyiben késztethet bennünket arra, hogy tépdessünk, önzően és dühösen, hiszen sokféle szükség van... A szükség mennyiben jogosít fel a határok átlépésre? Miféle szükségek ezek? Kik okolhatók ezekért a szükségekért? Vannak-e átléphetetlen határok? Hol húzhatunk meg határokat? Milyen határokat húzogat az egyház? Dogmatikai-tanbéli, írásértelmezési, kultuszi, kegyességi, hagyománybéli, moralizáló határokat húz meg az egyház, vagy azt vallja és hirdeti, hogy Jézus Krisztusra tekintve, Isten akaratának engedve, a határt maga az Isten húzza meg, így csakis megtérésért könyöröghetünk, mert vagy fanatikusok leszünk, vagy szabadosak. Valójában mindegyik rombol. Jézus Krisztus ott van jelen, ahol építést látunk, nem tépdesést, történjék az szükségből vagy szabadságból, hétköznapon vagy a nyugalom napján…

1Kir 8,22–53

480. dicséret

Amikor Jézus szombaton a zsinagógába ment, sorvadt kezű emberrel találkozott (1). Jézust figyelték: meggyógyítja-e szombaton ezt az embert? Így akartak vádat emelni ellene (2). Lám, az imaház sem az Istennel való találkozás helye, hanem az előírt rend és az uralkodó vallási ideológia fenntartásának épületévé lett, ahol kimondják, Jézust el kell pusztítani, csak azért, mert valakin segített (6). Hol van itt az élő Isten szeretete, az ember szeretete, hol vannak innen a látható hit gyümölcsei? Hol van az Istennel való találkozás öröme, csodája, gyógyító szabadsága? Ilyenné lehet egy imaház hangulata, a testvérek közössége? Bizony, bennünket is fenyeget ez a veszély. Éltem már át olyan gyülekezeti közösséget, ahol a szigorú tankegyesség rideg ideológiává vált, s amely figyelte a tagjait, képes volt kiátkozni is azokat, akik eltértek a rendtől. Kell a rend, de az, amit Isten teremt! Azt is átéltem: a segítség halálos ítéletévé is lehet a segítőnek, mert az irigyek szinte kimondták, ne segíts nekik! Félelmetes, gonosz folyamatok ezek, és tele van ilyenekkel az életünk, a szolgálatunk. Jézus középre állította a sorvadt kezű embert (3), és jót tett szombaton (4), meggyógyította a beteget (5). Engedd, hogy elsorvadt tagodat, életedet, hitedet megtöltse újra élettel, üdvösséggel az Úr!

1Kir 8,54–66

5. zsoltár

Jézus híre terjedt, mert a környékbeli tartományokban és országokban is meghallották, milyen nagy tetteket vitt véghez (7–8). Egyre többen jöttek hozzá zsidók és pogányok is. Márk hangsúlyozza a Jézus által elhozott evangélium egyetemességét. Jézus mindenkié, mindenki hall róla, s ez elindít felé. Jézus egyelőre visszavonul a tömeg elől. Akik felismerik, hogy ő az Isten Fia, azokat csendre inti, ne fedjék fel a kilétét (12). Ez a messiási titok. Jézus sok embert meggyógyított (10). Aki hozzá jön, nem küldi el (Jn 6,37). De mégis újra és újra igyekszik visszavonulni a jeleket váró sokaság elől, mert e csodák soha nem tárják fel személyének igazi titkát, mint a csodára váró sokaság sem jelent még tanítványi gyülekezetet. Jézus nem akarja, hogy személyét csodákhoz, nagy tanításokhoz kössék. Az ő személyének titka a kereszthalálban és a húsvéti feltámadásban lesz nyilvánvalóvá. Akinek itt felragyog az igazi csoda, a Szentlélek által, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, annak örök élete és üdvössége van. A megváltottság bizonyossága az, amely a földi életet is széppé teszi, minden problémáját meggyógyítja. Az értünk meghalt és feltámadott Jézus Krisztusba vetett hit nélkül azonban csak megbotránkozunk az örök és új élet örömhírén, és valójában csak földi, ideig való dolgainkhoz akarjuk megnyerni Jézust. A húsvéti hit a hit, amely megtisztít, meggyógyít, üdvözít és áldássá tesz.

1Kir 9

236. dicséret

Jézus isteni hatalommal hívta el azokat, akiket akart (13). Döntésében Isten szuverén, kiválasztó kegyelme ölt testet. Ez emberi értelemmel felfoghatatlan csoda, de mindenben erőt ad: ettől az isteni szeretettől senki, semmi el nem választhat bennünket (Róm 8,38–39). Az elhívó szóra a megszólítottak csatlakoztak Jézushoz, tanítványai lettek (13). Ez azt jelentette, a tanítványok mindenkor vele voltak. A tanítványság lényege ma is ez: mindig Jézus közelében lenni, vezetésével cselekedni, követésében járni (14). A tanítványság jelentette Isten Igéjének hirdetését, amelyet látható jelek kísértek (14–15). Miközben a tanítványok igét hirdettek, Isten hatalma cselekedett, és emberek gyógyultak, tisztultak. Az igehirdetést ma is jelek kísérik, az ma is Isten embermentő hatalmának kifejezése. Vegyes csapat ez a tizenkettő (16–19), mégis ők az első tanúk, és Istennek úgy tetszett, az egyház igehirdetése az ő bizonyságtételükre épüljön. Jézus evangéliumának ők a hirdetői, de az evangélium szabadító hatalmának Jézus Krisztus a biztosítéka.

1Kir 10

128. zsoltá

Nálunk hatalmasabb a gonosz: mi esendők, kísérthetők vagyunk, elbukunk, bennünket halálra visz a gonosz. Aki pedig azt hiszi, áll, vigyázzon, hogy el ne essen! (1Kor 10,12) Tapasztalom, mi, keresztyének kegyetlenek tudunk lenni azzal szemben, aki elbukott. Hirdetjük az irgalmat, de irgalmatlanok vagyunk, egymáshoz is, eszünkbe sem jut, mi lenne velünk, ha egyszer a mi törékeny életünk hajója is léket kapna. Igazi örömhír számunkra: van valaki, aki ennél a gonosz, „erős embernél” is erősebb, képes annak hatalmát megtörni. Jézus legyőzte a gonoszt, halálával és feltámadásával. E krisztusi győzelem nem engedi viszonylagossá tenni a bűnt, a rosszat a szeretet nevében, de e győzelem nem engedheti meg magának, hogy a hit önhittségével irgalmatlan legyen. A bizonyosság hitvallóvá és irgalmassá tesz. Urunk, óvj meg attól, hogy a te krisztusi győzelmedre nemet mondjunk, és a te lelked életet, üdvösséget adó munkáját becsméreljük. Óvj meg bennünket attól, hogy megbotránkozzunk a kereszthalálodon, hogy legyintsünk feltámadásod csodájának hallatán, hogy ennek nyomán megtagadjunk téged, aki a legerősebb vagy (28–30).

1Kir 11,1–25

213. dicséret

Isten akarata cselekvésének Márknál nem erkölcsi értelme van, annál több. Akik bent vannak, Jézus közelében, őt hallgatják, tőle várnak örök megoldást: Isten akarata szerint valók. Jézus azzal teljesítette Isten akaratát, hogy engedelmesen végigjárta megváltó útját. Isten akarata: az értünk meghalt és feltámadott Jézus Krisztushoz forduljunk, tőle várjunk mindent. Márknál Isten akarata cselekvésének krisztológiai értelme van; ez utóbbinak van erkölcsi következménye is (33–35). A kép döbbenetes: nagy sokaság hallgatja Jézust, és éppen a családja nem értette meg őt: kívül megállnak és beküldetnek érte (31–32). Jövetelük szándéka ismeretes (3,21). Jézus soha nem tagadta meg családját, anyjáról még a kereszten is gondoskodott (Jn 19,26). Aki a vér szerinti családjáról lemond, nem imádkozik értük, az nem egyeztethető össze Isten Igéjével. Jézus nem tagadja meg vér szerinti családját, hanem kinő abból, mint amikor valaki megházasodik, és új családot alapít. A megházasodott ember nem tagadja meg a szüleit, hanem az Isten akarata rendjének engedelmeskedik.

1Kir 11,26–43

34. zsoltár

A tanítványokhoz fordul Jézus a magvetőről szóló példázat elmondása után: nekik megadta az Isten, hogy értsék az Úr beszédét, Igéjét! (11) Majd azokról beszél, akik „odakint” vannak, akik néznek, de nem látnak, hallanak, de nem értenek, így nem térnek meg és bűnbocsánatot sem nyernek (12). Akik odakint vannak, azok számára Jézus minden szava példázattá, rejtéllyé válik (11). Kik vannak belül, kik vannak kint? Jézus körül álltak akkor a tanítványok, majd a sokaság, valamint a zsidó kegyesség képviselői, akik láthatóan elutasították Jézust. Márk legfontosabb szempontja: Jézusnak meg kell halnia és fel kell támadnia ahhoz, hogy bárki is megérthesse az Isten országának titkait. Ez a titok Márk számára nem a tanító és a csodatévő Jézus, hanem a megfeszített, aki él. Addig mindenkire nézve érvényben marad az értetlenség. Lám, a tanítványoknak is meg kell magyarázni a példázat értelmét (13). Ameddig valaki nem jut el a megváltás bizonyosságáig, addig arra nézve érvényben marad az értetlenség, nemcsak a Krisztus ügyét, hanem saját, mások életét, a világ nagy dolgait illetően is. Semmit nem érthetünk az Úr nélkül! Adjunk hálát, hogy nekünk felragyogott az evangélium, és az Úrban élünk, látunk, értelmezünk mindent. Ez kegyelmi állapot.

1Kir 12,1–19

267. ének