Az Ige mellett
VII. 25. VASÁRNAP
(24) „Vigyázzatok, hogy mit hallotok! Amilyen mértékkel mértek…” (Mk 4,21–25)
Kegyelmi állapot, ha valaki hallja és érti Jézus szavát; nemcsak nézi, hanem látja az ő igéjéből fakadó jövő reménységét (4,11). Isten Igéjének hallása és értése, az abból fakadó reménység meglátása és megragadása mennyei ajándék (23). Jézus, mint lámpás, elrejtett, de a hívők számára nyilvánvaló, és reménységgel várhatjuk: visszajön és teljessé teszi, ami ma töredékes (21–22). A hit mértéke ez (24), amely hall és ért, néz és lát, a Jézus Krisztus távlataiban. A hit embere Jézus Krisztus fülével hall meg másokat is. A krisztusi ember már nem elrejtett lámpás, hanem világító mécses, amely mások elrejtett életét is előhozza a sokféle modern odúból (21). A hit mértéke reménységgel hall és lát másokat, hiszen neki mindene megvan a Krisztusban, és azt is látja, hogy egyre csak kap, amiért hálás az Úrnak (25). Ítéletes, ha mécsesünket letakarjuk, ha nem a hit mértékével hallunk, látunk és cselekszünk. Kegyelem alatt vagyunk, ha ezzel a mennyei mértékkel hallunk, látunk, élünk, világítunk mint Krisztus követe, egyre többet kapunk majd!
1Kir 12,20–33
139. zsoltár
VII. 26. HÉTFŐ
(28) „Magától terem a föld…” (Mk 4,26–29)
Isten ügye: az Isten országa, az, hogy a világban igazság, békesség, szeretet és öröm legyen. Isten az ördög munkáit lerontja (1Jn 3,8), hogy az Isten országa növekedjen. Isten országának munkálásában a feladatunk: a magvetés (26), a türelmes, Isten cselekvésére hagyatkozó várakozás, csodálkozó hálaadással szemlélve, amiként nő a vetés (27), majd pedig kellő időben az aratás (29). Az aratás itt nem az ítéletet jelenti, hanem az afeletti örömöt, hogy az Isten életet ad, életeket ment, növekedést ajándékoz és érlel az üdvösségre! Örülj, kegyelembe fogadott, az Úr veled van! (Lk 1,28) Az Isten országának létrejötte csoda, mindenestől Isten cselekvése. Ezt a növekedést mi csak hálaadással szemlélhetjük (28). Magától terem a föld. Ez az emberi értelemmel felfoghatatlan kegyelem, amely mindent elvégez. Azt üzeni nekünk: el ne bízzuk magunkat, ki ne akarjuk ragadni az Isten hatalmas kezéből a cselekvést, mert az ellenség martalékává leszünk. Vigasztalás szólal meg itt részünkre: el ne csüggedj, csak tedd a dolgod, és imádkozva hagyatkozz az Úrra, mert nem tőled függ az eredmény, az üdvösség. Boldog ember az, aki az Úrban bízik! (Zsolt 84,13)
1Kir 13
409. dicséret
VII. 27. KEDD
(31) , Olyan, mint a mustármag..." (Mk 4,30—34)
Jézus példázatai vigasztalók. Ez is: Isten népe kicsiny, az élő Isten ügye kicsiny ügy, mint amilyen a mustármag, de az idők végén csodálatos teljességben jelenik meg. Vagyis Isten népe nem számokban is kimutatható növekedésben lesz naggyá, hanem Isten az idők végén adja országa teljességét (Fil 2,9–10). A parányi mustármagot elvetik, aztán az Istentől rendelt időben mindennél nagyobb fává növekszik (32–33). Addig azonban kicsi marad az Isten népe. Mi pedig e kicsiségben hűséggel szolgálunk (Mt 25,21), miközben reménységgel, bizonyossággal éljük meg a történéseket az egyház és a magunk jövőjére nézve. Hiszen annyi apró csodában tapasztaljuk: Isten országa itt van. Mi jellemző a kiteljesedett Isten országára? Az sokkal jobb lesz mindennél (Fil 1,23). Ez a fa a kínzó napsütésben árnyékot ad, megnyugvást, védelmet nyújt. Isten országának ajándéka megnyugvás a kínok után, az élet megváltó kiteljesedése Krisztusban (33). A hitünk is még mustármag nagyságú. Sok dolog nem oldódott meg még az életünkben. De Jézus Krisztusban már megoldódott, és ez egyszer a maga teljességében nyilvánvalóvá lesz. Ez a jövő tölti be a jelent és érleli hitünket.
1Kir 14
208. dicsére
VII. 28. SZERDA
(40) „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs hitetek?” (Mk 4,35–41)
Az emberi egzisztencia sokféle viharnak van kitéve (4,17). A viharban a tanítványokat segítette a hajózási tudományuk és az izomerejük, amelyek azonban egy határon túl semmit sem értek. Rádöbbentek: elveszhetnek, mert erejük kimerült. Az ember tudja, egzisztenciája összeomolhat. Joggal jelenik meg ilyenkor a félelem (41). A történet csodája az a jelenet, ahogy Jézus alszik a viharzó tengeren (38). Jézus egzisztenciája más. Ő többet tudott, amit mi csakis hit által ragadhatunk meg: élete el van rejtve az Istenben, élete felülről tartott egzisztencia. A megoldás akkor adatott, amikor a tanítványok felébresztették Jézust, aki lecsendesítette a tengert (38). Az Úr megtart a viharban, ráébreszt: életünk őbenne megtartott élet. Ez a tudás a hit bizonyossága, nem enged aláhullani. Amíg csak annyit tudunk, hogy alulról hordozott az életünk – mint ahogy a tanítványokat hordozta a hajó -, addig jogos a félelem, hiszen minden szétroppan majd alattunk, ami itt hordoz: egészség, szépség, tehetség, javak. Jézus mondja: miért lesz úrrá rajtatok a félelem, miért nincs hitetek abban, hogy életetek az Úrban elrejtett, felülről tartott, megváltott élet? (40)
1Kir 15,1–15
276. dicséret
VII. 29. CSÜTÖRTÖK
(2) „…megszállott ember…” (Mk 5,1–20)
A gadarai megszállott (2) nemet mondott az életre, az emlékeit idézgette (3). Nemet mondott a közösségre, a családjára, ledobott minden közösségi megkötöttséget (4). A megszállottság harmadik jele, hogy nemet mondunk önmagunkra, amiként a gadarai megszállott tette ezt, pedig a Nagyparancsolat szerint is szeretnünk kell és lehet önmagunkat (Mt 22,36–40). A megszállottság negyedik jele: nemet mond Jézus Krisztusra is, elküldi magától a szabadító Urat (7). Pedig Jézus Krisztus hatalma az egyetlen, szabadító hatalom, amely nagyobb a gonosz, tisztátalan léleknél. Minden megszállottság megjelenik testi betegség tüneteiben, agyi és hormonális folyamatokban. Csakhogy egyetlen tudomány sem tudja e bajt gyógyítani. A tüneteket enyhíti, de gyógyulást csak Jézus Krisztus adhat, isteni hatalmával. Ha ő tölti be az életünket, akkor nincs ott helye idegen és ártó hatalmaknak. Az Úr mellett megnyugodva, megtisztultan ül az, aki korábban megszállott volt (15).
1Kir 15,16–34
502. dicséret
VII. 30. PÉNTEK
(30) „…erő áradt ki belőle…” (Mk 5,21–43)
Miben áll ez a krisztusi erő? Amikor a vérfolyásos asszony Jézus Krisztust megérintette, kigyógyult a bajából, a testi betegségéből is (29). Igen, Jézus Krisztus mennyei ereje meggyógyít. Ez az erő azonban mindig sokkal több, mint testi gyógyulás. Ugyanis e világban mindig a halálra gyógyulunk meg. Jézus Krisztus ereje üdvözít, örök életet, bűnbocsánatot ad, és amíg e földi életben feladatunk van, addig testi gyógyulást is ad. Az üdvösség az igazi gyógyulás: Jézus Krisztus megváltó szeretete. Amikor a béna embert meggyógyította, bűnbocsánatot, üdvösséget adott neki először, igazi gyógyulásként (Mk 2,5), ráadásként pedig még testi gyógyulást is ajándékozott. Amikor egyre rosszabbul vagyunk, amikor az emberi módszerekből már semmi hasznunk (25–26), egy érintés is elég (28). Ez legyőzte az emberi tudást, korlátokat, és megtalálta a számára már elkészített utat az Úrhoz. Ha ilyen helyzetben a kezünk, az életünk a megváltó Jézus Krisztust érinti meg, az érintés hitből fakad. Maga Jézus Krisztus nevezi e mozdulatot hitnek (34). Az élő hit, amikor az én bölcsességemet elfoglalja Jézus Krisztus üdvözítő valósága (Fil 4,7).
1Kir 16,1–14
204. dicséret
VII. 31. SZOMBAT
(3) „…megbotránkoztak benne.” (Mk 6,1–6)
Jézus a hazájában, ahol felnőtt, tanított a zsinagógában. Az ottaniak megdöbbentek a szavain és azokon a csodáin, amelyeket másoktól hallottak. Ez a megdöbbenés megkérdőjelezte Jézus hatalmát: honnan, kitől kapta ezt a hatalmat? (2) Ők egy zsidó ácsmestert láttak benne, a Mária fiát, akinek a testvéreit is ismerték. A názáretiek lenézték Jézust, megbotránkoztak benne (4). A „Mária fia” elnevezés is erre a bántó lenézésre utal, hiszen a fiút az apjáról szokták elnevezni (3). A názáretiek nem ismerték fel benne az Isten hozzánk vezető útját, nem ismerték fel őbenne azt, aki által Isten van jelen a világban. Nem tudták elfogadni, hogy Isten emberi, hétköznapi módon, egy zsidó ácslegény személyében és sorsában jött közel a világhoz és adott megváltást a halál nyomorúságából. Épp azt nem ismerték fel, ami Jézus személyének titka, amelyen azóta sokan mások is elestek és elesnek. Maguk a tanítványok is megbotránkoztak Jézus halála és feltámadása idején (14,27) őbenne, pedig éppen itt ragyogott fel személyének titka igazán. Egészen addig nem látták meg, ki is ő valójában, amíg az Isten Lelke meg nem nyitotta a szívüket és az értelmüket (Jn 20,22; ApCsel 2,38). Ha egy ember egy másik embert néz le, az is nagy nyomorúság, de ha valaki Jézusban nem látja meg az Isten Fiát, akkor semmit sem tud róla, és halálos nyomorúságában maradt. Csak a Szentlélek által mondhatjuk őt annak, aki: Úrnak, Isten Fiának, Megváltónak (1Kor 12,3). Jöjj, Szentlélek! Adj hitet, növeld a mi hitünket! Csak erre van szükség!
1Kir 16,15–34
12. zsoltár