Nem kis részben Regéczy-Nagy Lászlónak köszönheti a világ, hogy már az ’56-os forradalom alatt is hiteles képet kaphatott a magyarországi eseményekről. Ő adta át ugyanis 1956 novemberében Bibó István memorandumát az angol nagykövetnek, és ő juttatta el – Göncz Árpád kérésére – Nagy Imre egyetlen megmaradt írását a követségi titkárhoz. Tetteiért tizenöt év börtönbüntetésre ítélték, amelyből hatot kellett letöltenie. A börtönbeli bajtársai egy katolikus fordítású Bibliát rejtettek a rajzok közé a tervezőirodán – ezt olvashatta néha egyedül „tervrajzkeresés” címén. Egy interjúban egyebek mellett azt mondta bezártságban töltött éveiről: – Amikor néha volt Bibliám, az volt az igazi kapcsolat a kintiekkel. Ugyanazt a Bibliát olvashattam, mint az itthon maradottak.

Huszonhárom évesen, 1948-ban jutott hitre. Hosszú életét végigkísérték az Ézsaiás könyvének 28. fejezetében olvasott versek: „Nem úgy van-e, hogy ha elegyengette felszínét, kaprot hint vagy köményt szór, vagy vet sorban búzát vagy árpát a kijelölt földbe, a szélére pedig tönkölyt? Így szoktatta őt rendre, erre tanította Istene. Mert nem cséplőszánnal csépelik a kaprot, és nem cséplőhengerrel nyomtatják a köményt, hanem bottal verik ki a kaprot, és pálcával a köményt. Talán szétzúzzák a kenyérgabonát? Nem csépelik azt vég nélkül; ha rá is hajt az ember cséplőhengerével és lovaival, mégsem zúzza szét. Ez is a Seregek Urától származik. Csodálatos a terve, hatalmasan hajtja végre.”

Azt vallotta, hogy az Úristen tudta, mivel tegye próbára és meddig. Mint mondta: – Mindig ott volt a kísértés az önsajnálatra, de a Biblia ezt nem engedte.

Regéczy-Nagy László július 14-én hunyt el, temetéséről a család később gondoskodik.